14. Fürdő Kupa – Bük
9 csapat részvételével megrendezett
felnőtt felkészülési tornán vettünk részt.
Csapatunk pénteken érkezett meg az ország egyik leghíresebb Fürdő városába, ahol igen szívélyes fogadtatásban részesítettek bennünket! A szállásunk igen kiváló volt, így sportolóink a mérkőzések között megfelelően tudtak regenerálódni!
A torna nyitó mérkőzésén a Pest megyei bajnokságban szereplő Szigetszentmiklós csapatával mérkőztünk meg. A két csapat között komoly különbség volt, ami az eredményben is megmutatkozott. Székely Katalin mindenkinek lehetőséget tudott adni, így a szombati-vasárnapi mérkőzésekre már mindenki áteshetett a bemutatkozáson.
Mohácsi Takarék Bank – Kozármisleny – Szigetszentmiklós 32:13 (17:6)
Kozármisleny: Füzesi – Tóth B. 4, Sztárai E. 1, Tóth A., Ragoncsa D. 3, Vincze O. 1, Halász B. 2 cs.: Abuczki (k), Hadobás K. 2, Bareith J. 3, Székely K., Danyi Á. 2, Pálmai V. 3, Réb F. 6, Grób A., Tihanyi A., Somlai V. 5
Szigetszentmiklós gólszerzői: Kráhsnyi 1, Fazekas 1, Vukov 2, Kenéz 2, Korényi 1, Tóthné 1, Bálint 5
Hétméteresek: 2/2 ill. 3/2
Kiállítások: 2 és 2 perc
Második csoportmérkőzésünkön az NB II ÉNY-i csoportjának listavezetőjével találkoztunk.
Mohácsi Takarék Bank – Kozármisleny – Celldömölk 30:27 (18:14)
Kozármisleny: Füzesi – Tóth B. 3, Sztárai E. 1, Tóth A. 4, Ragoncsa D. 1, Vincze O. 5, Halász B. 2 cs.: Abuczki (k), Hadobás K., Bareith J. 2, Székely K. 2, Danyi Á. 5, Pálmai V. 5, Réb F., Grób A., Tihanyi A., Somlai V.
Celldömölk gólszerzői: Kazári 1, Szamarkovics L. 7, Gőcze 2, Vlasich 1, Szamarkovics 6, Fűzfa 1, Farkas A. 4, Farkas B. 1, Németh 4
Hétméteresek: – ill. 2/2
Kiállítások: 6 és 6 perc
A szoros eredmény ellenére csapatunk magabiztosan végig vezetve nyert. A második félidőben már 9 góllal is vezettünk. A felforgatott csapat azonban kissé magára húzta ellenfelét, de örömteli, hogy így is sikerült az előnyből megtartani 3 gólt. Este hatkor már a hármas döntő első mérkőzése várt a lányokra.
Mohácsi Takarék Bank – Kozármisleny – Hévíz 42:19 (23:10)
Kozármisleny: Füzesi – Tóth B. 5, Sztárai E., Tóth A. 5, Ragoncsa D. 2, Vincze O. 5, Halász B. 4 cs.: Abuczki (k), Hadobás K. 2, Bareith J. 5, Székely K. 2, Danyi Á. 3, Pálmai V. 4, Réb F. 2, Grób A. 1, Tihanyi A., Somlai V. 2
Hévíz gólszerzői: Pék E. 1, Klász 1, Holczbauer 3, Kovács 1, Borsi 2, Czigány 2, Czifra 3, Fehér 6
Hétméteresek: 1/1 ill -
Kiállítások: 0 és 2 perc
NB II-es csoportunk 3. helyezettjével hozott össze bennünket a sors a 3-as döntőben. Ahogy az eredmény is mutatja a lányok nem bíztak semmit a véletlenre és tiszteletet parancsoló játékkal ütötték ki ellenfelüket. Vasárnap az Északi csoport 3. helyezettje – Kinizsi TTK – ellen fejezzük be a kupát. Győzelem esetén haza vihetjük a győztesnek járó kupát!
Mohácsi Takarék Bank – Kozármisleny – Kinizsi TTK 32:22 (17:11)
Kozármisleny: Füzesi – Tóth B. 5, Sztárai E. 4, Tóth A. 5, Ragoncsa D., Vincze O., Halász B. 2 cs.: Abuczki (k), Hadobás K., Bareith J. 4, Székely K. 5, Danyi Á. 5, Pálmai V. 2, Réb F., Grób A., Tihanyi A., Somlai V.
Kinizsi TTK gólszerzői: Jónás 4, Ivanics 1, Stefanics 2, Rubinstein 1, Szlavkovics 3, Temleitner 1, Lázár 1, Visnyei 3, Angyal 6
Hétméteresek: -, -
Kiállítások: 0 és 0 perc
A mérkőzés első perceiben beragadtunk, így a lelkesen játszó budapesti csapat 2-3 gólos előnyt szerzett. A mérkőzésen a 13. percben tudtunk először vezetni és innentől kezdve nem is engedtük ki kezünkből a vezetést. A sportszerű mérkőzésen a jobb egyéni teljesítményeket felmutató és jobb állóképességgel rendelkező csapatunk ilyen arányban is megérdemelten nyert! Ezzel elnyertük a 14. Fürdő Kupát!
Kovács Tamás: A szakmai értékelést Székely Katára hagynám. Nekem csak annyi tisztem marad, hogy gratuláljak a lányoknak, akik a pályán öregbítették egyesületünk nevét és örömmel tapasztaltam, hogy csapatként is egyre jobban funkcionálunk! Továbbá szeretném megköszönni azt a kedvességet, vendégszeretet amit a hazai vezetőktől kaptunk! Remélem jövőre is el tudunk jönni!
Székely Katalin: Gratulálok a csapatnak! Nagyon örülök, hogy a juniorok is tudtak kapni játék lehetőséget! A torna jól szolgálta a felkészülésünket a bajnoki rajt előtt! Köszönjük, hogy itt lehettünk, jól éreztük magunkat!
A tornát tehát csapatunk nyerte megelőzve Kinizsi TTK csapatát és Hévízt! A torna legjobb kapusának járó díját kapusunk Füzesi Rita hozta el! Neki külön is gratulálunk!




Kézilabdát szerető bükiek nevében is megköszönjük,hogy megtiszteltetek bennük.Szinpatikus ,jól felkészült csapatot ismerhettünk meg Bennetek.Örülünk,hogy jól éreztétek magatokat kis városunkban és ha minden rendben alakul jövő évben is szeretettel várunk Benneteket.Kívánunk eredményes sportesztendőt jó egészséget!!!
Hajrá Kozármisleny !!!! Hajrá Bük !!!
Kedves Emil! Tisztelt Vezetőség! Tisztelt bükiek!
Sok ilyen egyesületre és vezetőségre lenne szükség, hogy kedvelt sportágunk még nagyon sokáig az ország legnépszerűbb és legeredményesebb labdajátéka maradjon! Még egyszer óriási köszönet azért a vendéglátásért, amit nyújtottatok! Példa értékű volt! Minden résztvevő csapatnak ezúton is gratulálok! Jó kis torna volt! Remélem jövőre újra találkozhatunk!
Üdv: Kovács Tamás