A kézis lányok is elkezdték
Igen viszontagságos nyár után a lányok is elkezdték a felkészülést.
Nagyon sok kérdőjel volt még június 12-én a kézilabda szakosztály háza táján. Gondok még ma is vannak, de kezd kisimulni minden.
A lányoknak viszont csak most jön a neheze, hiszen tegnaptól edzésbe álltak.
Pásztor Ritát arról kérdeztük, hogy mit vár az idei felkészüléstől és az idei évtől?
A felkészüléstől azt várom, hogy az új játékosok minél hamarabb beilleszkedjenek, sokat készülhessünk együtt. A felkészülési mérkőzéseket arra fordítsuk, hogy a csapat összekovácsolódjon. Megteszünk mindent, hogy a tavalyi 5. helyünket elérjük, megközelítsük, hiszen úgy gondolom minden sportoló a maximumra tör.
Kovács Tamás arról beszélt nekünk, hogy Gráner távozása mellett Grozdics váratlan távozása is több gondot okoz a szakosztálynak, hiszen Andi nemcsak az első számú irányító volt, hanem a tavalyi U12-esek edzője is. Pótlását fiataloknak kell megoldani. Elsősorban Sztárai Esztinek, aki idén berobbanhat az NB I/B felnőtt mezőnyébe. Edzői vonalon a csapat frissen diplomázott régi-új játékosa lesz a megoldás: Stier Nóra Somlai Viki segítségével fogja trenírozni az U13-as csapatot.
A felkészülésről megtudtuk, hogy a lányok augusztus 13-ig lényegében napi kétszer edzenek. Reggelente a festői környezetnek is beillő dísztó körül fogják róni a köröket a lányok, majd a konditerembe vonulnak. Este pedig a jól megszokott sportcsarnok lesz az “otthonuk”, ahol a szakosztály kisebb fejlesztéseket hajtott végre.
Kovács Tamás: Régi problémánk oldódott meg azzal, hogy lehetőséget kaptunk Feleki Attilától öltözőnk fejlesztésére. Elkészítettünk benne egy zárható szertárt, így felszereléseink végre rendezett körülmények között lesznek. Elkészítettünk egy labdatartó polcot is, valamint csináltunk egy tisztasági festést is az öltözőben. Óriási köszönettel tartozom a Lambda Systeme Kft-nak, akik a gipszkartont és a hozzávalóakt adták, Studi Laci barátomnak aki elkészítette, Goján Ferinek aki kifestett és Németh Attilának, aki a polcokat adta.
Ritától megtudtuk, hogy a tavalyhoz hasonlóan jó szereplést vár a csapattól. Miképp alakul a felkészülés?
Augusztus 13-ig napi két edzéssel készülünk, majd szeretnénk egy hazai edzőmeccset játszani. Utána augusztus 26-ig marad napi két edzés, de közben edző meccsezünk is Mohácson, majd 27-28-án Faddon részt veszünk egy kétnapos NB I/B-s csapatokat felvonultató meghívásos tornán. A keleti csoportból a Főgázművek és a tavaly még NB I-es Kiskunhalas mellett a Mohács és a mi veszünk részt. Nagyon erős tornának ígérkezik, ahol sokat lehet majd tanulni. Innen a felkészülés már napi egy lesz, de továbbra is edzőmeccsekkel fogjuk színesíteni a programot. Szeptember 1-én az NB I-es Siófok ifi csapatával, majd 5-én vasárnap Mohácson a hazaiakkal a Péccsel és az NB I/B keleti csoport újoncával a Kecskeméttel fogunk játszani. A bajnokság előtt szeptember 8-án a Magyar Kupa első fordulója lesz, melynek sorsolását augusztus 5-én tartják. Aztán hétvégén kezdődik a bajnokság.
Az új játékosok közül kettőt láttunk edzésen: Stier Nórit és Horváth Viktóriát. Konkoly Edit és Lengyel Vivien mégsem lesz a csapat tagja?
De igen. Edit már át is van igazolva, de volt egy befizetett nyaralása, így őt elengedtem. Jövő héttől ő is bekapcsolódik a munkába. Vivien pedig nyári diák munkát végez még, így ő is később kapcsolódik be a munkába.
Várható még új játékos?
A siófoki Balogh Réka érkezhet még, illetve keresek egy irányító-jobbátlövő játékost is, de mivel anyagi lehetőségeink igen korlátozottak, így egyenlőre ez csak elképzelés.
Sok sikert kívánunk a csapatnak, és reméljük minden rendeben lesz ebben az évben!
Hajrá Lányok, hajrá Kozármisleny!







Jó végre híreket olvasni a csapatról, bár Andi távozása meglep, várható volt, hogy párjával tart.
Hajrá lányok, sok kitartást a nehéz hetekhez!