Aczélos csapat ellen szereztünk döntetlent

Kozármisleny – SZTK-ERIMA 1-1 (0-1)

NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés

Kozármisleny, 400 néző

Vezette: Kovács J. Zoltán (Kis Z., Mohos M.)

Kozármisleny: Mester – Dienes, Éles, Finta, Tasselmájer – Fabinho, Vojnic-Zelic, Tóth Z., Kutyáncsánin (Laki 46.) – Zana (Takács T. 58.) , Lauer (dr. Hergenrőder 70.)

Vezetőedző: Bene Ferenc

Szigetszentmiklós: Balikó – Fülöp N., Király A., Rédei, Riba (Mojzer 50.) – Csurka, Meggyes, Schrancz, Ivancsics – Bozsik (Kozma 80.), Tóth M.

Vezetőedző: Aczél Zoltán

Gólszerzők: Tóth Z. 74. (11-esből) illetve Tóth M. a 20. percben.

Sárga lap: dr. Hergenrőder 86. illetve Ivancsics 37., Riba 42., Fülöp N. 59., Csurka 77. percben.

A pénteki napon, 65 éves korában váratlanul elhunyt, olimpia bajnok labdarúgó, Varga Zoltán emlékére, 1 percces gyászszünettel kezdődött a találkozó.

Csapatunkból eltiltás miatt (5. sárga lap) hiányzott Tóth István, Kollega pedig húzódás miatt nem állt Bene Ferenc rendelkezésére. Szabó B. és Máté Gy. ugyancsak sérültek, Laki pedig hét közben lázas volt, több edzést kihagyott, igaz ő azért a kispadra le tudott ülni.

A 3. percben Schrancz a kozármislenyi térfél közepéről próbálkozott egy átemeléssel, a labda kapu fölé szállt.

A 7. percben Fabinho gurított vissza egy labdát Zana elé, aki egy csel után lövésre vállalkozott, de a védők beleléptek a próbálkozásba.

9. percben vendég szöglet után Schrancz tisztán fejelhetett, szerencsére a játékszer kapu mellé szállt.

A 20. percben az egykor válogatott Tóth Mihály kapott nagyszerű kiugratást a leshatáron, Mesterrel szemben állt és higgadtan értékesítette a lehetőséget. 0-1.

21. percben Ivancsics ívelte át a labdát balról a hosszúra, az érkező Meggyes mellel átvette, majd a felső kapufát találta el.

25. percben Ivancsics ívelt szabadrúgásból Mester kapuja elé, Tóth M. bevetődve lőtt kapu mellé.

A 29. percben Zana ugratta ki Lauert, aki a kifutó Balikó mellett a hálóba lőtt, sajnos korai volt a hazai öröm, mert közben az asszisztens lesállást jelzett, így érvénytelen gólt szereztünk.

A 31. percben Schrancz 18 méterről tisztán lőhetett és telibe találta a jobb oldali mislenyi kapufát.

A 39. percben Fabinho iramodott meg a jobb szélen majd éles szögből lőtt, a kipattanót Kutyáncsánin fejelte kapura, de Balikó hárított.

45. percben Ivancsics 22 méterről, szabadrúgásból lőtt kapu fölé .

Az első félidőben jobbára a Szigetszentmiklós akarata érvényesült. Megszerezték a vezetést, melyet  pontosabb befejezések esetén további gólokkal növelhettek volna.
A szünetben Kutyáncsánin helyére Laki érkezett.

Az 53. percben Ivancsics lőtt távolról, középre tartó lövését Mester könnyedén hárította.

Az 56. percben Zana és Laki szép kényszerítőzéssel játszotta át a vendég védelmet, melynek végén Zana bemutatott egy szép cselt ezután Balikóval állt szemben, de eltalálta a vendég hálóőrt. Egyenlítési lehetőség volt.

A 69. percben Ivancsics lőtt 15 méterről fölé.

A 72. percben Laki került helyzetbe, lövését az egyik becsúszó védő szögletre mentette.

A mérkőzés ezen szakaszában egyre erősödött a kozármislenyi nyomás, Bene Ferenc vezetőedzőnk bátor támadójátékot felvállalva, igyekezett mindent megtenni az egyenlítésért.

A 74. percben a vendég 16-oson belül az egyik szigetszentmiklósi játékos kezét érte a labda, melyet Kis Zoltán asszisztens jelzett a játékvezetőnek, aki ezáltal büntetőt ítélt. A 11-est Tóth Z. a kapus mozgásával ellentétes oldalra, magabiztosan értékesítette. 1-1.

Az utolsó negyedórára mindkét csapatot a nyíltsisakos támadójáték, a kevésbé kontrollált középpályás védekezés jellemezte, így mindkét gárda előtt adódtak veszélyes kapu előtti jelenetek. Úgy tűnt, hogy előbb-utóbb gólt szereznek a csapatok, de végül ez mégsem így történt.

Ellentétes félidők után talán igazságosnak mondható végeredménnyel, 1-1-el ért véget az összecsapás.

Ezzel a döntetlennel, továbbra is veretlenek vagyunk tavasszal és ugyanezt mondhatjuk a hazai pályás szereplésünkre is.

Aczél Zoltán: Az első félidőben nagyon komolyan domináltunk és a játékrész egyértelműen a miénk volt. Szereztünk egy gólt, kapufákat rúgtunk, ott eldönthettük volna a 3 pont sorsát. A második félidőben érthetetlen módon defenzívvé váltunk, visszaálltunk, pedig nem ezt beszéltük meg. Sajnos nem minden játékosom van egyforma fizikai állapotban, gondolok itt sérülésekre illetve arra, hogy voltak akik később csatlakoztak a kerethez. Talán emiatt estünk vissza fizikálisan, a cserékkel megpróbáltunk frissíteni.
Egyébként pedig egy nevetséges büntetőt kapott az ellenfél. Azt mondom, hogy megérdemelte a Kozármisleny az egyenlítést, mert a 2. félidőben a mi defenzív játékunk miatt sok lehetőségük volt, sokat tettek az egyenlítésért, viszont amit a játékvezető és asszisztense művelt, amiatt nagyon kellemetlenül érzem magam. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy egy változatos jó meccset játszottunk. Büszke vagyok a csapatomra! Ez a csapat fél éve még 4-1-re kapott ki a Kozármislenytől, most pedig elég közel voltunk hozzájuk, akár játékban, akár helyzeteket tekintve. Sok hibát kell még kijavítanunk. Tisztelettel üdvözlöm Bene Ferenc kollégámat, jó csapata van, de úgy érzem mi sem vallottunk szégyent.

Bene Ferenc: Összességében ki is kaphattunk és nyerhettünk is volna. Nagyon zaklatott mérkőzés volt, mindkét edző többször átszervezte a csapatát és úgy gondolom nagy taktikai csata folyt a játéktéren. Az első félidőben annak ellenére, hogy a Szigetszentmiklós azt játszotta, amire készültünk, nem tudtuk megakadályozni a gyors, rövidpasszos játékukat. Nem voltunk ütközőtávon belül, nem tudtuk megakadályozni a középpályás dominanciájukat. Ennek ellenére voltak jó támadásaink, de pont egy ellentámadásból mi kaptunk gólt. Akkor 10 percre megzavarodtunk, akár a második gólt is megszerezhette volna az SZTK. Az első félidőben jobban játszott ellenfelünk, ezt el kell ismernünk.

A szél mennyiben befolyásolta a mérkőzés alakulását? Az első félidőben a vendégeket támogatta a második játékrészben viszont mintha elállt volna, így nem származott ebből hasonló előnyünk.

Lehet, hogy befolyásolta a mérkőzést, de úgy gondolom nem ezen múlott, hogy két ellentétes félidőt játszottunk. Apróságokban befolyásolhatott a szél, de nem gondolom, hogy bármelyik játékosunk gyengébb teljesítményét erre lehetne fogni.

A szünetben taktikailag is váltottunk, játékost is cseréltem és azt kértem, hogy másfajta mentalitású csapat jöjjön ki a 2. félidőre. Főleg az első 20 percben stílusosan és jól futballoztunk, beszorítottuk az ellenfelet, több szögletünk volt, veszélyes oldal szabadrúgásokat végezhettünk el. Úgy gondolom 2-3 komoly gólhelyzetünk volt, amit sajnos nem sikerült értékesítenünk ennek ellenére egy az ellenfél által vitatott 11-essel tudtunk egyenlíteni. Nem érdemtelenül egalizáltunk, a játék képe alapján is bennünk volt a gól. A 11-es szituáció távol volt tőlem, de egyébként sem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, most sem teszem.
Hiányérzetem van, mert nem játszottunk jól. Volt 3-4 kifejezetten gyenge teljesítmény a csapatban, sok volt a pontatlanság. Amikor ki tudtuk volna használni nyerési pontjainkat, akkor az utolsó passzok nem sikerültek, vagy éppen volt olyan, hogy 4-en vezettük 2 védőre a labdát de rossz megoldást választottunk. Összességében gyengén játszottunk, leszámítva a második félidei 20-25 percnyi játékot. Az ellenfél vezetése miatt rákényszerültünk olyan taktikai változtatásokra is, ami a csapatunk stílusa ellenére volt, gondolok itt arra, hogy 4 csatárral támadtunk a 2. félidő közepétől. Úgy éreztem, hogy a középpályás játékunk pontatlan ezért nem tudjuk a saját játékunkat játszani és ezért léptem meg ezt a taktikai változtatást, mert az volt a megérzésem, hogy a mai mérkőzésen rövid passzos játékkal nem fogunk eredményesek lenni. A váltás magában hordozott egy kevésbé látványos futballt és azt a kockázatot, hogy esetleg egy nagyobb arányú vereséget szenvedünk, de az is benne volt, hogy egyenlítünk és megnyerjük a mérkőzést. Összességében nem tetszett a mérkőzést mivel kicsit „megerőszakoltuk” magunkat. A rossz játék ellenére minden dicséret megilleti a csapatomat, hiszen mindent megtettek  a jó eredmény érdekében, óriási energiákat mozgósítottak a 2. félidőben. Az első játékrészben mutatott gyengébb teljesítménnyel mindenképpen el kell számolnunk, mert azzal a játékkal nem tudunk az első 6-ban sem maradni. Az első félidő alapján több játékosnak önkritikusnak kell lennie. Úgy gondolom igazságos a döntetlen, hiszen mindkét csapat nyerhetett volna és mindkét csapat el is veszíthette volna a találkozót.

Hajrá Kozármisleny!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!