Vereség az utolsó fordulóban
Ajka – Kozármisleny 3 – 0 (2-0)
NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés
Ajka, 300 néző
Vezette: Pánczél K. (Huszár B., Király K.)
Ajka: Grőber – Manganelli (Gyűrűsi 77.), Subicz, Pákai, Gunther – Szabó L., Pothárn, Kaj (Gaál 63.), Hegyi, Horváth Á. (Kolat 83.)- Mihalecz P.
Vezetőedző: Artner Tamás
Kozármisleny: Mester – Tóth I. (Szabó B. 67.), Finta, Éles, Tasselmájer (Lauer 79.) - dr. Hergenrőder (Zana 61.), Dienes, Nagy E., Tóth Z., Kollega K. – Takács T.
Vezetőedző: Bene Ferenc
Gólszerzők: Manganelli 23., Pothárn 39., Gaál 81. percben.
Sárga lap: Subicz 17., Dienes 55., Manganelli 71., Kolat 89. percben.
Nemcsak egymással, de a nagy meleggel is meg kellett küzdeniük a csapatoknak a bajnokság záró fordulójában.
Bene Ferenc vezetőedző ezúttal is kezdőként szavazott bizalmat a Twente által figyelt két fiatalnak: Nagy Eriknek és Takács Tamásnak.

A 6. percben Takács készítette le a labdát Kollegának, aki fölé lőtt.
A 8. percben Mihalecz szép cselt mutatott be 16-osunk sarkában, majd ballal alig lőtt fölé.
A 9. percben szép ajkai kényszerítőzés után Hegyi hozta gólhelyzetbe Guntert, aki 12 méterről középről gyengén Mester kezébe lőtt.
A 13. percben újabb gólhelyzetig jutott az Ajka. Jobbról belőtt labdát tudatosan átléptek az támadók, Horváth Á. pedig kapuval szemben 10 méterről ajtó-ablak helyzetben kapu fölé durrantott.
A 20. percben Kollega K. a 16-os sarkáról lőtt mellé.
A 23. percben megérdemelt vezetéshez jutott az Ajka. A hazai csapat jobbhátvédje, Manganelli lépett fel a támadáshoz, majd csatárokat megszégyenítő módon kicselezte védőinket a 16-oson belűl, elfektette Mestert is és közelről a hálóba gurított. 1-0.
28. percben Tóth Z. szöglete után, a kifejelt labdát Tasselmájer 26 méterről kapásból bombázta kapu fölé.

A 33. percben a gólszerző ajkai cselezgetett a 16-osunk környékén, majd Horváth Á. elé passzolt, aki 13 méterről középről lőtt, Mester biztosan védett.
A 39. percben támadósorunk mögé belőtt labdára a leshatárról rajtolt Pothárn, majd Mestert kicselezve a kapuba lőtt. 2-0.
41. percben Kollega beadása veszélyesen szállt dr. Hergenrőder felé, aki elől mentettek, a kipattanót Nagy Erik kapásból fölé lőtte.
A 43. percben Tóth Z. ígéretesen indult meg a hazai kapu fele, de az utolsó védő menteni tudott előle.
A 45. percben Hegyi Horváth Á.-nak készítette le a labdát, aki pontatlanul célzott és kapu fölé lőtt.
A félidő zárójeleneteként Takács csúsztatását Kollega szépen levette a 16-oson belül, majd lövésre vállalkozott volna, amikor üggyel-bajjal mentettek előle a védők.
Az első játékrész nemcsak az eredmény miatt, főleg a játékban látottak alapján egyértelmű ajkai fölényt hozott. Felállt védelmünk ellen kiválóan szövögették támadásaikat a hazaiak és több komoly gólhelyzetet alakítottak ki, amely közül csak a két legnagyobbat értékesítették. Csapatunk egy-egy kontrával, illetve pontrúgások utáni lecsorgó labdákkal próbálkozott, sajnos sikertelenül.A játékrészt megérdemelt 2-0-ás ajkai vezetéssel ért véget.

Az 50. percben Subicz, több kozármislenyi védő közül, viszonylag tisztán fejelhetett 5-6 méterről, de szerencsére Mester helyén volt.
Az 52. percben dr. Hergenrőder indította Nagy Eriket a jobb oldalon, aki az alapvonal elől középre centerezett. Belül Takács birkózott védőjével, majd a labda Kollega elé került, aki ziccerben lyukat rúgott.
64. percben a csereként pályára lépő Gaál kis híján első labdaérintéséből gólt szerzett, éles lövése alig ment kapu mellé.
A 66. percben Tóth Z. szögletét Takács fejelte fölé.
A 74. percben Dienes távoli lövése a bal kapufa külső éléről vágódott az alapvonalon túlra.
A 78. percben Takács T. teljesen tisztán, 5 méterről fejelt a középen álló Grőber kezébe.
A 80. percben Szabó L. 20 méterről lőtt, de egyik védőnkről szögletre vágódott a labda.
A 81. percben pontrúgás után Gaál elé csúsztatták a labdát, aki közelről a hálóba fejelt. 3-0.
A 84. percben a csereként beállt Lauer alig lőtt mellé.
A 86. percben Dienes szögletét Éles fejelte fölé.

A második játékrészre visszavett tempójából az Ajka így az első félidei hazai fölény már nem volt tapasztalható. Talán a hazaiak tudatosan is visszazártak, átadták a területet a Kozármislenynek. Sajnos csapatunk nem tudott élni a lehetőséggel, bár helyzetekig eljutottunk, de gól nem sikerült szerezni. Jellemző volt, hogy amíg az első félidőben a támadófocit játszó hazaiaknál mind a jobb, mind a balhátvédnek voltak helyzetei, előbbi gólt is szerzett, addig csapatunk 2 gólos hátrányban sem merte védőjátékosainkat támadásba küldeni. Túlságosan defenzív futballunkkal nem tudtunk gólveszélyesen játszani.
Tegyük hozzá, hogy az Ajka a 4. helyért lépett pályára és a játékosaik valóban nagyon akarták a sikert, az elérni kívánt célnak megfelelően futballoztak.
Összességében elmondható, hogy a hazai csapat főleg az első félidei játékának köszönhetően, ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyert.
A vereség ellenére csapatunk a 6. helyen zárt, amely hasonlóan nagyszerű eredmény, mint a hazaiak 4. pozíciója.
Bár a tavasz nem sikerült túl fényesre, a teljes évet tekintve, az együttes maximálisan túlteljesítette a célkitűzéseket és Kozármisleny történelmének legsikeresebb szezonját zárta!
Gratulálunk valamennyi játékosnak, a szakmai stáb tagjainak, a vezetőknek!
Artner Tamás: Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, a két gólnál jóval nagyobb különbséggel is vezethettünk volna. A második félidőben a nagy meleg kezdte megnehezíteni a dolgunkat és valamelyest a Kozármisleny is feljavult. Úgy gondolom, hogy a mérkőzés összképe és a helyzetek alapján teljesen megérdemelt győzelmet arattunk.
Bene Ferenc: Az első félidőben szöges ellentétét játszottuk annak, amit előzetesen megbeszéltünk. Többen lespórolták a futómennyiséget, nem voltunk agresszívak. A második félidőben az ellenfél egy kicsit visszavett, ezt mi jól reagáltuk le és beszorítottuk őket. Megkockáztatom, hogy 3 vagy 4 komoly gólhelyzetünk volt, amit nem sikerült értékesíteni. Mi kihagytuk a helyzeteket az ellenfél pedig egy ellentámadás után gólt szerzett. A 3-0-ás ajkai győzelem az első félidei játékunk és a kihagyott helyzeteink miatt teljesen megérdemelt. Ha saját helyzeteinket jobb százalékkal használtuk volna ki, szorosabb lehetett volna a találkozó.
Mind a vezetők, mind a szakmai stáb, mind a játékosok részéről köszönöm az egész évi munkát. Ez a 6. hely óriási eredmény. Aki ismeri a lehetőségeinket és korlátainkat az tudja miről beszélek. Ez a csapat a vezetőkkel a szakmai stábbal és a játékosokkal együtt bebizonyította, hogy tisztességes munkával, a korlátok ellenére is lehet tisztességes eredményt elérni, még profi csapatokkal szemben is. Mindenki előtt le a kalappal! Látjuk, hogy évről-évre erősödik az NB II, egyre több a profi csapat, nyilván a jövőt nekünk is okosan kell terveznünk. Ezenkívül, szeretném megköszönni a kozármislenyi szurkolók egész éves kitartását, akik mindvégig a csapat mellett voltak.
Hajrá Kozármisleny!



