Bravúros döntetlen a listavezető ellen
Kozármisleny – Siófok 1-1 (0-1)
NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés
Kozármisleny, 400 néző
Vezette: Iványi Z. (Albert I., L. Tóth L.)
Kozármisleny: Mester – Tóth I., Finta, Éles (Takács 66.), Tasselmájer – dr. Hergenrőder, Szabó B., Dienes, Vojnic-Zelic, Kollega (Kanizsai 86.) – Lauer (Fabinho 70.)
Vezetőedző: Bene Ferenc
Siófok: Szalma – Mogyorósi, Fehér, Graszl, László – Thiago, Tóth B., Kanta Sz., Köntös (Roni 68.) – Sowunmi, Délczeg
Vezetőedző: Horváth Károly
Gólszerzők: Sowunmi 33. illetve Lauer a 47. percben.
Sárga lap: Dienes 14., dr. Hergenrőder 38., Finta 90. illetve László 28., Graszl 42., Köntös 55. percben.
Nem túl jó előjelekkel kezdődött a találkozó, hiszen Tóth Z. sárga lapos eltiltás miatt, Laki Z. és Zana pedig sérülés miatt volt kénytelen kihagyni a találkozót.
Az első negyedóra teljes eseménytelenségben zajlott, mezőnyjátékot láthattunk, a kapuk nem forogtak veszélyben.
Az első kapu fele tartó lövés Sowunmi nevéhez fűződik, aki a 18. percben nagy erővel lőtt Mester kapuja fölé.
A 21. percben Tóth B. egy kipattanó labdát kapásból lőtt kapura, de Mester T. hárított.
A 24. percben Lauer passzolt Kollegához, aki befele cselezett majd lövésre vállalkozott, de a labda kapu mellé ment.
27. percben ismét Kollega lőtt kapura, a labda a védőkről szögletre vágódott.
A 30. percben a Kozármisleny csapata előtt adódott az első igazán komoly gólszerzési lehetőség. Lauer beadását az egyik védő úgy csúsztatta meg, hogy a labda Kollega elé került, aki 9-10 méterről kapura lőtt, de a játékszer néhány cm-rel a jobb kapufa mellé ment.
A 33. percben viszonylag váratlanul és komolyabb előzmény nélkül megszerezte a vezetést a Siófok. Thiago passzolt Sowunmihoz, aki labdaátvétel után kapu fele fordult és elemi erővel a hosszú sarokba bombázott. 1-0.
Thomas Sowunmi gyorsasága, fizikai ereje kimagaslott a mezőnyből, nem véletlenül volt ő magyar válogatott és idegenlégióskodás mellett is több mint 200 alkalommal lépett pályára az NB I-ben. Őrzése komoly feladatot jelentett védőinknek, de gólját leszámítva kiválóan oldották meg feladatukat a mislenyi hátvédek.
A 39. percben vezetése birtokában is támadásban maradó Siófok veszélyeztetett. Köntös bal oldali beadását Éles rúgta szögletre a hosszú oldalon érkező Sowunmi elől.
Az első játékrész siófoki vezetéssel zárult, komolyabb helyzet nélkül, Sowunmi egyéni megmozdulását követően szereztek vezetést. Dicséretes volt, hogy ezt leszámítva nem nagyon kerültek helyzetbe a vendégek, eközben hazai részről Kollega K. is gólt szerezhetett volna.
Álomszerűen kezdődött a második félidő. A 47. percben Lauer ösztönös mozdulattal húzta a labdát kapu felé, amely Graszlt érintve a vendég hálóban landolt. 1-1.
Az 54. percben Kanta Sz. szöglete után László fejelt közelről kapura.
Az 55. percben Szalma bravúrjára volt szükség, hogy ne kapjon újabb gólt a Siófok. Tóth I. szabadrúgást ívelt a vendég kapu elé, dr. Hergenrőder emelkedett a legmagasabbra közelről fejelt a siófoki hálóőr a bal kapufa mellé tartó labdát bravúrral hárította.
Az 58. percben Kanta Sz. távolról lőtt Mester kapuja mellé.
60. percben Kollega beadásáról Lauer alig maradt le a hosszú oldalon.
A 63. percben hihetetlen jelenet zajlott a siófoki kapu előterében. Szöglet után először Dienes lőtt kapura, amit elsőre Szalma bravúrral hárított, majd ezt követően a labda szinte követhetetlenül ide-oda pattogott az 5-ös környékén, hosszú másodpercekig zajló eseménysorozat végén, Éles lőtt kapura, ami túljutott már Szalmán is, de az egyik védő felszabadított. Tegyük hozzá a mentés is nagyon veszélyes volt, hiszen a siófoki játékos kis híján a saját kapujába vágta a labdát.
A 66. percben kozármislenyi szöglet után Éles és Sowunmi fejeltek össze. Az eset után a mislenyi csapatkapitány homloka felszakadt, le kellett cserélni, helyére Takács T. érkezett.
Éles homlokának bal oldalán kb. 5-6 cm hosszan szakadt fel a bőr, amelyet aztán 6 öltéssel varrtak össze. Ezt leszámítva Éles jól van és szerencsére nem lett ennél komolyabb baj.
A 69. percben a bal oldalon állandó veszélyt jelentő Kollega az alapvonalig cselezte magát, majd a 16-oson belül éles szögből kapura lőtt, Szalma reflex mozdulattal hárított.
A hajrában egyre erősödött a Siófok nyomása, zömében csapatunk térfelén zajlott a játék, de szervezett védekezésünk mellett komolyabb lehetőség nem alakult ki kapunk előtt.
A 80. percben Mogyorósi lőtt kapura, a labda egyik védőnket érintve a rövid sarok mellett vágódott szögletre.
A 81. percben Kanta sokadik szabadrúgása után Mesternek kellett kapu fölé tolni a játékszert.
Az éllovas elleni találkozóra nagyon felszívta magát csapatunk, egységes motivált együttesként léptek pályára játékosaink, ahol egy kimondottan jó játékerőt képviselő Siófok ellen szereztünk értékes döntetlent.
A találkozó után így értékeltek a szakvezetők.
Horváth Károly: Rögtön a második félidői elején elkerülhető gólt kapott a csapat és ez pontjainkba került. Összességében a játékkal és a hozzáállással meg vagyok elégedve.
Bene Ferenctől azt kérdeztük, hogy igazságos pontosztozkodásnak, elszalasztott mislenyi győzelemnek esetleg siófoki oldalról elmaradt győzelemnek értékeli a találkozót.
Ha így nézzük, akkor talán mindhárom kijelentés helytálló. Egy biztos az idei év talán legnagyobb sikerét értük el, mert egy motivált, nagyon egységes NB I-re esélyes Siófokkal szemben sikerült elérnünk a döntetlent. A vendégek összes pályára lépő játékosa közül csak Thiago-nak nincs NB I-es mérkőzése, de ő csak azért nem rendelkezik ezzel, mert később érkezett, bőven tudna játszani a legmagasabb osztályban. Ez a tény külön növeli pontszerzésünk értékét. Szintén a pontszerzésünk értékét növeli, hogy kis szerencsével győzelmet is szerezhettünk volna, hiszen a második félidőben a siófoki 5-ösön belüli olyan tömörülés volt, ahol 20-30 másodpercig nem jött ki onnan a labda. Aztán volt egy-egy olyan beadásunk, helyzetünk, amiből gólt szerezhettünk volna. De természetesen nem szabad elégedettlennek lennünk. Óriási becsvággyal és akarással játszottak a játékosok, most újra csapategységgel tudtuk kompenzálni a minőségi különbséget. Nagy fájdalmam, hogy szervezettségünk és taktikai fegyelmünk ellenére gyakorlatilag helyzet nélkül, Sowunmi zsenialitásának köszönhetően szerzett gólt az ellenfél. Végig nagyon szervezetten játszottunk, a játékosok nagy taktikai fegyelemmel futballoztak. Az előre játékunkban az első félidőben még akadozott a gépezet, de a szünetben azt mondtam a játékosoknak, ha ugyanezt a becsvággyal teli, szervezett, fegyelmezett játékot felviszik a pályára, akkor a futball biztos, hogy megajándékoz bennünket egy góllal. Biztosra vettem előttük, hogy 1-0-ra nem végződik ez a találkozó. Szerencsés gólt szereztünk, de egy nagyon bravúros mozdulattal. Ilyen mozdulattal, mint ahogy Lauer Norbi lőtt kapura, kevés csatár tud kapura lőni. Mindenféleképpen egy egyéni, bravúros megmozdulás volt. 1-1 után pedig az szerint a forgatókönyv szerint alakult a mérkőzés, ahogy szerettük volna. Elkezdett a Siófok egy kicsit kapkodni, jobban előjöttek a sebezhető pontjaik, amit többé-kevésbé ki is tudtunk használni csak nem sikerült gólt szereznünk. Nyilván a Siófok meddő mezőnyfölénye miatt rúghatott volna gólt, de komoly gólhelyzetük nem volt, mi pedig a kontratámadásaink által – amelyikben sok tudatosan gyakorolt elemet láttam vissza – gólt szerezhettünk volna. Összességében tényleg egy megérdemelt és igazságos döntetlent értünk el, ami nagy értéket képvisel egy bajnokaspiráns Siófokkal szemben. 4 pontot szereztünk, ezáltal 5 pontot elvettünk a listavezetőtől. Külön örülök, hogy az elmúlt hetek kicsit fásult játéka után egy harcos, nagyon szervezett és nagyon fegyelmezett Kozármislenyt láttam a pályán. Minden egyes pályára lépő játékosunk „harapott”. Ez mindenféleképpen szükséges, mert ez nélkül a mi csapatunk nem tud eredményes lenni. Úgy gondolom, hogy taktikailag is kontroll alatt volt a csapat és ez szintén fontos számomra. Volt olyan mérkőzésünk, ahol annak dacára, hogy nyertünk ezzel a résszel mégsem voltam elégedett.
Hajrá Kozármisleny!









Kollega Krisztiának nem ez volt a 100 mecse a kupákkal meg mindennel együt
http://adatbank.mlsz.hu/pr01/p01_jatekos_nez.asp?tp_foverseny=1&p_verseny_id=6575&p_jnkod=133794 ez az oldal szerint igen!