Döntetlen ezúttal jó játék mellett
Kozármisleny – Győri ETO II. 1-1 (0-1)
NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés
Kozármisleny, 500 néző
Vezette: Becséri D. (Kis Z., Kiss I. B.)
Kozármisleny: Mester – Éles, Finta, Dienes, Tasselmájer – Fabinho (Laki 64.), Vojnic-Zelic, Tóth Z., Kollega (dr. Hergenrőder 80.) – Bartha, Lauer
Vezetőedző: Bene Ferenc
Győri ETO II.: Molnár – Dorogi, Nyári, Fomumbod, Varga L. – Ato., Supic, Berde (Bieder 90.), Sánta – Kiss Sz. (Vető 70.), Daviti (Póti 80.)
Vezetőedző: Klement István
Gólszerzők: Kiss Sz. 14. illetve Bartha az 50. percben.
Sárga lap: Daviti 24., Berde 28., Varga 31., Kollega 55., Tasselmájer 64.
Csapatunk védelme a zalaegerszegihez képest változott, hiszen Tóth István helyén a sérüléséből felépült Éles András kezdett.
A középpályás sorban Fabinho ezúttal kezdőként kapott lehetőséget.
Az 5. percben Bartha szerzett labdát, majd kiugratta Lauert, aki elől szögletre mentettek.
A 6. percben Sánta indult meg a bal szélen, majd átívelt a hosszú oldalra Kiss elé aki a kapujából kifutó Mester mellett kapu mellé lőtt.
A 12. percben az első igazán nagy gólhelyzetnek lehettünk szemtanúi, amikor Kollega beadására Fabinho érkezett a hosszú oldalon, de becsúszva fölé lőtt.
A 13. percben komoly hibát vétettek a mérkőzést vezető sporttársak. Egy ellenféltől kapott labdát Lauer nagyszerűen átvett, majd kilőtte a jobb alsó sarkot. Mindenki meglepetésére az asszisztens lesállást jelzett. Nem tudni, hogy a szabályok változtak meg hirtelenjében, vagy Kis Zoltán nem figyelte, hogy Lauer egy más színű mezben játszó játékostól kapott labdát, de inkább utóbbira tippelnénk. Amúgy Lauer valószínűleg előrébb állt mint a védők vonala, azonban mivel az ellenféltől kapta így szó sem volt lesről.
A nagyobb baj még csak ezután következett, hiszen középkezdés helyett a vendégek, közülük is Kiss Szabolcs, a mislenyi térfélen szép cselek után került lövőhelyzetbe és szépségdíjas találattal vezetést szerzett csapatának. 0-1.
Az események és az 1-0 helyetti 0-1 kicsit megzavarta játékosainkat néhány percnek el kellett telnie, hogy felocsúdjanak a kisebb fajta sokkból.
A 19. percben Tóth Z. távoli próbálkozásába beleléptek.
A 20. percben Tóth Z. szöglete a hosszú oldalra került, ahol Kollega K. viszonylag tisztán kapufát fejelt. Egyenlítési lehetőség volt.
A 22. percben Kollega kapott egy átadást, majd befelé tolt rajta egyet, lövésre vállalkozott, de Molnár hárított.
A 26. percben Tóth Z. szabadrúgásába Fabinho sarkalt bele, majd Éles lába előtt cm-ekkel szállt el a labda. Veszélyes jelentet láthattunk.
A 28. percben Berde egy csúnya szabálytalanság után sárgalapot kapott. A szituáció azért érdekes, mert az esetet megelőzően a győri játékos hasonlóképp durván szabálytalankodott, akkor szerencséjére előnyszabály miatt tovább ment a játék, majd az akció után a játékvezető „elfelejtett” neki sárga színű kártyát felmutatni. Pedig akkor a 2-3 perccel későbbi jelenet piros lapot jelentett volna. Akkor is, ha a fociban nincsen ha és nincsen volna…
A 30. percben Sánta fejelt mellé.
A 39. percben Vojnic-Zelic emelte a labdát Bartha elé a 16-oson belülre, de sajnos a befejezésbe hiba csúszott.
A 44. percben vendég beívelés után Berde fejelt pontatlanul.
A 45. percben ismét Berde volt a főszereplő, aki észrevette, hogy Mester kint áll a kapujából és a félpálya közeléből kis híján meglepte, szerencsénkre a kísérlet kapu fölé szállt.
Az első félidő említett játékvezetői ítélete erősen befolyásolta a mérkőzés alakulását. Csapatunk hátrányba került, de dicséretére legyen mondva, hogy nem kezdtünk el görcsölni és szépen építgettük a támadásokat. Sikerült helyzeteket, néhány gólhelyzetet is kialakítani, de ami igazán pozitívum, hogy több ígéretes lehetőséget dolgoztunk ki.
A szurkolók bizakodva várták a második játékrészt.
A 48. percben szöglet után Fabinho fejelt fölé.
Az 50. percben Tóth Z. adott nagyszerű labdát a szélen érkező Barthának, aki okosan lőtt Molnár mellett a hosszú sarokba. 1-1.
Az 58. percben Kollega lőtt 16 méterről mellé.
Az 59. percben Sánta lőtt fölé 16 méterről.
A 60. percben Tóth Z. kiugratását Molnár szedte fel Kollega elől.
A 65. percben veszélyes szabadrúgás szállt kapunk felé, ahol Éles becsúszva mentett.
A 75. percben Lauer lőtt 18 méterről, Molnár védte a kísérletet.
A 79. percben Kollega lőtt távolról.
A 81. percben Laki szépen cselezte magát a 16-oson belülre, beadásba beleléptek, majd az elé pattanó labdát kapura lőtte, de blokkolták a próbálkozást..
A 87. percben Lauer fordult kapura és vállalkozott lövésre, Molnár pedig védett.
A 92. percben Tóth Z. éles szögből lőtt, a furcsa ívben szálló labdát Molnár bravúrral szedte ki a jobb felsőből. A szöglet után meleg pillanatok voltak a győri kapu előtt, de gól már nem született, így maradt az 1-1-es döntetlen.
Csapatunk ezúttal kimondottan jól, ötletesen játszott. Sok pozitívum volt felfedezhető játékunkban. Múlt héten Zalaegerszegen hasonló eredményre végeztünk, pedig a mutatott játékban óriási különbséget láthatott az, aki mindkét találkozót megtekintette. A Győr ellen ugyan nem nyertünk, ennek ellenére a mérkőzés végén a szurkolók vastapssal jutalmazták a látottakat, ami mindenképpen bíztató és egy visszajelzés, hogy a többség hasonlóképp jóra értékelte a látottakat.
Klement István:
Azt gondolom, hogy igazságos eredmény született, sajnos voltak hiányzóink elől és emiatt előre fele kicsit keveset nyújtottunk, emiatt gondolom, hogy igazságos a pontosztozkodás.
Bene Ferenc vezetőedzőt egy hosszabb értékelésre kértük fel.
Feri, múlt héten Zalaegerszegen ugyanilyen eredményt értünk el, de ég és föld volt a csapat mutatott játéka a két mérkőzés alatt. Úgy gondolom, hogy jól játszott ma a csapat, te hogy értékeled a látottakat?
A győri vezetők – akikkel jó kapcsolatban vagyok-, részéről reális a gratuláció. Emellett arról informáltak, hogy 9 játékos játszott vissza az első csapatból és nyilván ez is emeli az értékét ennek a mai döntetlennek. Én sokkal szomorúbb lennék akkor, ha egy csapkodó, tudatos elemeket nélkülöző, gyenge játékkal nyertünk volna 1-0-ra. Ez persze pontokban 3-szor ennyit jelentene, de hosszútávon csak az a csapat tud eredményt elérni, amelyik tudatosan futballozik. A mi mai teljesítményünkre lehet építeni. Nyilván vannak nyert 1 pontok, mint a zalaegerszegi, ahol gyengén játszottunk, vannak vesztett 2 pontok, ami egy-egy ilyen döntetlen után kijön. Most én úgy gondolom, hogy a játék képe alapján vesztettünk 2 pontot, de az ellenfelet tekintve pedig büszkék lehetünk, hogy egy jó Győr ellen szereztünk egy pontot, amely együttes tele volt NB I-es labdarúgókkal.
Az első félidőben a 0-1 ellenére gördülékenyen és jól futballoztunk, jó ritmusban játszottunk, sok gólhelyzetet dolgoztunk ki. A probléma talán csak annyi, hogy 2-3 játékost kivéve nem tud más betalálni. Ezen mindenféleképpen javítanunk kell!
Akár a pontrúgásokra gondolok, akár az utolsó passzokra, amelyekből gólhelyzetek sem lettek, de sokkal hatékonyabban kellett volna futballoznunk a támadó harmadban. A pálya középső harmadát uraltuk. Ötletes, korszerű, gyors támadásokat vezettünk. Az ellenfélnek egy-két lehetősége adódott, főleg szélsőbeadások után, illetve egy átlövésből született a góljuk. Nyilván vissza kell nézni, ki kell elemezni majd. Ha egy ellenfél egyet lő kapura és az egyből gól, ott azért a balszerencsét is meg lehet említeni. De megvoltak a szakmai hibák is, mind a középpályán, mind a védelemben.
A kapott gól nagyot „ütött” rajtunk, hiszen nem volt benne a mérkőzésben az ETO gólja, eltelt 5-6 perc is mire magához tért a csapat, amikor már megint jól futballoztunk, de nem tudtunk gólt elérni.
A szünetben láttam a játékosok szemén az elszántságot. Annyit mondtam nekik, hogy érezzék át ők is belülről, hogy uraljuk a középpályát és jó állapotban vagyunk. A játékosok ezt érezték is és még jobban elhitték, ennek eredményeképp a második félidőt úgy kezdtük, ahogy azt szerettük volna, rögtön gólt tudtunk rúgni. A negatívum a második félidőt illetően, hogy nagyon hullámzó volt a játékunk. Volt 5-6 perc amikor beszorítottuk az ellenfelet, gördülékeny támadásokat vezettünk, majd 5-6 perc amikor nem találtuk a ritmust, amikor elkezdtünk levegőben játszani, pedig abban jobb volt az ellenfél.
Ahhoz, hogy igazán jó csapat legyünk, ahhoz 3 tényező kell.
Az egyik hogy amikor a középpályán átmegyünk, jó döntéseket hozzunk. Ahhoz, hogy kialakuljon egy gólhelyzet, ahhoz kell olyan játékos, aki jó helyre indul be és kell aki jó helyre passzol. Nyilván ez egyszerűnek tűnik így megfogalmazva, de ez igenis fontos eleme a labdarúgásnak.
Ha a támadóharmadban hatékonyabbak leszünk utolsó passzokat tekintve, és jó döntéseket hozunk. Ha helyzeteinket nagyobb százalékban fogjuk kihasználni, illetve nem lesznek visszaesések a mutatott játékon belül. Amikor egy csapat ural egy mérkőzést, bármennyire is jó a mérkőzés akkor meg kell próbálni szinten tartani azt a jó játékot és teljesítményt.
Ez a három tényező az, ami miatt nem sikerült megnyerni a mérkőzést.
Egyébként szervezett játékot mutattunk be, kondicionálisan rendben voltunk, volt dinamika bennünk. Hozzá kell tenni, hogy a Győr is rendkívül masszív csapat volt, látszott, hogy mit akarnak futballozni. Szakmai oldalról egy jó mérkőzést játszottunk.
Említetted, a nyerhettünk volna 1-0-ra nem szép játékkal hasonlatot. A meccs végén annak ellenére, hogy nem nyert a csapat, a szurkolók mégis megtapsolták a csapatot és úgy gondolom, hogy a közönség kiszolgálása legalább olyan fontos, mint a győzelmek.
Egyetértek ebben. Két hiányérzetem van. Az egyik, hogy a játékosok nem éltek át újabb futballsikert, a másik, hogy nem tudtuk maradéktalanul kiszolgálni a közönséget, de az is elismerés, ha jól szórakoztak és ez külön örömteli számunkra.
Hajrá Kozármisleny!














Csak egy észrevétel:Nagyon színvonalas a honlap,viszont Bartha László nevét eddig helytelenül írtátok(Bartha),biztos adminisztrációs hiba..Hajrá Misleny!!
Kedves Mancs!
Laci nevét Mislenybe igazolásakor mi is TH-val írtuk majd az első hivatalos jegyzőkönyvnél meglepődtünk, mert az MLSZ adatbázisban H nélkül szerepel, azóta mi is úgy írjuk, ahogy az MLSZ-nél az igazolása is nyilván van tartva! Eddig senki nem jelezte, hogy rosszul írtuk a nevét, azonban most az érintettet megkérdeztük, aki megerősítette, hogy valóban TH-val használja! Így utólag is elnézést kérünk Lacitól!
Szép volt Fiúk, Hajrá Misleny!
A színvonalas honlaphoz annyit, hogy a régin voltak a játékosokról fényképek, ezt már régóta várom, a kézisekről a csapat link alatt a csapatokról nincs bemutatás, kép.Kár, mert a régi honlapon voltak képek talán nem vesztek el.
Akkor elég gyorsan észrevette mindenki! Főleg a Laci, aki minden évben aláírt minden papírt (igazolás stb). Nem tűnt fel neki 5 éve??
A Fradiban Bartha néven szerepelt ez tény! Nem 5 évről van szó. Sajnos az elmúlt félévben hibáztunk, amióta Kozármislenyben van. Valószínűleg akkor csúszott hiba az igazoló-átigazoló okmányokba! Mégegyszer elnézést ezért!