Évértékelő a kézilabdásoknál

Már-már unalmas leírni: megint jobban állunk, mint tavaly!

Ahogy azt ígértük a kézilabdásoktól is kapunk egy részletes értékelést az őszi szezonról. A felnőtt csapat mellett az ifi és a többi utánpótlás csapat teljesítményéről is beszéltünk Kovács Tamással:

Nem unalmas állandóan arról beszélni, hogy mi lett jobb tavalyhoz képest?

Ezt nem lehet megunni! Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy folyamatosan sikereket tudunk elérni. Ezek nem mindig eredmények a pályáról, hanem sokszor a hétköznapokban megvívott sikerek.

A felnőtt csapat második NB I/B-s szezonjában a 4. helyen áll. Ezt hova sorolod?

Mindenképpen a bravúr kategóriába. Teljes mértékben felül múltuk az elképzeléseinket. Az Önkormányzat minimális elvárása a 9. hely volt, mi a 7. helyet jelöltük meg, míg a lányok az 5. helyre taksálták magukat. Így a 4. helyről tényleg elmondható, hogy felül múlt minden várakozást!

Szakmailag milyen változások voltak az előző évhez képest?

Pásztor Rita érkeztével lett egy nagyon biztos pontunk a kapuban. Rita nagyon sokszor egymaga tartotta a lelket a csapatban. Bravúrjai sokszor az őrületbe kergette ellenfeleinket. Viszont a védekezéssel nem vagyok megelégedve. Kevés faultot adunk. Nem elég agresszív a védekezés! Ezen mindenképpen javítani kell a tavaszra! A kiváló kapusteljesítményt még szuperebbé tehetnénk, ha a védekezés is acélosabb lenne. Arról nem is beszélve, hogy így több indulás gólt érhetnénk el. Ez lesz a tavasz egyik legfontosabb feladata. A megszerzett labdák gyors felvitele és azok minél hatékonyabb értékesítése! Egyébként Putyit két kiváló társ is segíti! Kapusedzői teendőit kiválóan látja el Grozdicsné Török Andi. Mellette csapatunk második számú kapusa Hadai Andi pedig igazi csapatemberként áll Putyi mellett. Úgy gondolom Rita teljesítménye nagyban függ e két embertől is.

A védekezést tehát közepesen jónak ítéled, de ezek szerint a lerohanás játékot gyengének. Milyennek látod a felállt fal elleni teljesítményt?

Itt sokat javultunk! Ez nagyban köszönhető Gráner Bea érkezésének. Vele kívülről is veszélyesebbé váltunk, így a többieknek is könnyebb helyzetük adódott. Beának védekezésén viszont feltétlenül javítani kell, mert nagyon keveset ütközik. Igyekeztünk a mai modern kézilabda elvárásainak megfelelni – azaz sok mozgás, befutás, gyors, agresszív támadás szervezés. A bajnokság első felében – kb. a Pécs elleni meccsig ez elég jó volt – utána viszont vissza estünk. Úgy gondolom ez leginkább már a fáradtság számlájára írható, hiszen a felnőtt keret mindössze 12 játékosból áll. Gráner mellett Lukács és Schiebelhut játékát tudnám ősszel kiemelni. Timi később állt csak vissza közénk, de hétről-hétre egyre jobb formát mutatott, ami a teljesítményén is vissza köszönt. Sibi pont az ellenkezője volt. Remekül kezdte az idényt, de sajnos a szezon végére ő nagyon elfáradt. Jószerivel egyedül volt posztján. Kapinya Dia volt az a játékos, aki a tavalyhoz képest a legnagyobbat fejlődött. Védekezésben alapemberré vált és támadásban is egyre több dolgot lehetett rá bízni. Nála egy baj volt: szerintem túl hamar elhitte, hogy tud mindent erről a sportágról és ezzel megelégedett. Az erősebb csapatok ellen viszont már nem tudta az a pluszt hozzátenni, amit kellett volna. Tavasszal megmutathatja, hogy képes további fejlődésre, amit elsősorban a védekezésének letisztításában és átlövő játékának fejlődésében mutathat meg. Grozdics Andi nagyon hullámzóan teljesített. Voltak kimagaslóan jó meccsei és voltak nagyon gyengék is. Nála nagyon fontos, hogy jobban higgyen magába és ne akarja túl bonyolítani a játékot. Ami érdekes, hogy régebben a védekezése kiemelkedő volt. Ebben a műfajban valahogy vissza esett. Le kell higgadni, mert csak akkor lesz tavasszal is hasznára csapatunknak. A fiatal Sztárai Eszter azt adta, amit vártam tőle. Rész feladatokat már rá lehet bízni. Védekezésben agresszív, de sokszor belealszik a meccsbe. Támadójátékban egyenlőre a “befejező” típus. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan az előkészítő szerep is menni fog neki. Az ő teljesítményére nagyban kihat, hogy a felnőtt meccsek előtt lejátszik egy ifi meccset is. Gyorsulnia kell! Ulrich Dóri ebben a szezonban főleg beállóban kapott volna szerepet, de sajnos ezzel nem tudott élni. Nagyon görcsösen játszott, ezért a legnagyobb helyzetekben is hibázott. Jött a sérülése, ami lehet, hogy jót tett neki, mert utána egész jól teljesített immár átlövő poszton. Védekezésben komoly technikai hiányosságai vannak, amit ugyan akarattal igyekszik pótolni, de ez sokszor túlpörög. A szélsők közül Berta Niki teljesítménye a legnagyobb csalódás. Idén messze nem olyan magabiztos, mint tavaly volt. Ennél ő sokkal többet tud és remélem sérüléséből felépülve tavasszal megmutatja, hogy kijött a hullámvölgyből. Somlai Viktória személyében egy megbízható jobbszélsőnk van de egyenlőre nem tud tartósan kiemelkedő teljesítményt produkálni. Úgy tűnik a három érkező közül neki megy a leglassabban a beilleszkedés a játékrendszerben. Hiszem, hogy tavasszal eredményesebb lesz. Hornicz Bernadett ezúttal kevesebb lehetőséget kapott, mint tavaly. Sokszor úgy tűnt mintha bizonyítani akarna valamit, amit azért nem értek mert már 9 éve játszik nálam, így ha valakit akkor őt biztosan ismerek. Az utolsó fordulókban sokat tisztult a játéka és akkor már a csapatjáték hasznára volt. A szezon vége felé Siklósi Dóri is egyre többet volt velünk. Hamarosan eljön az ő ideje. Miklós Laura, Teppert Éva és Balogh Bernadett az ifiből kapott egyszer-egyszer lehetőséget a felnőttben. Az ő beépítésük folyamatban van.

Javulás a támadó játékban, egyéni értékelés. Azt látom, hogy több embernél is fejlődésről beszélsz, ugyanakkor a felsorolás elég rövid. Bírni fogja a csapat a szezont?

Január 4-től átalakítjuk a rendszerünket. Továbbra is heti 5 edzés marad, de az őszhöz képest változik a létszám is. Egyenlőre nem tudom azt mondani, hogy leigazoltuk ezt vagy azt, hanem igyekszünk saját értékeinkre támaszkodni. Az ifi játékosokból többen fognak felnőtt edzésre jönni, így a nagyobb létszám mellett több jobb munkát is tudunk majd végezni. Sztárai Eszter mellett tavasztól Siklósi Dórinak is egyre több lehetőséget szeretnék kínálni. A jó az, hogy rajtuk kívül még 3-4 játékoson látom első körben, hogy nagyon szeretnének a felnőtt közelébe kerülni. Teppert, Balogh, Miklós, Tóth olyan dolgokat csinál az ifiben, hogy hamarosan rájuk is számíthatok.

Tehát elsősorban az ifiből kívánod megoldani az erősítést. Külsős játékos igazolását tervezed?

Van három név a tarsolyunkban, akikkel beszélgettem, de egyenlőre semmilyen konkrétumról nem tudok beszámolni. Ha megegyeztünk velük, akkor informálni fogom az olvasókat.

Visszatérve az ifistákra. Ott mi a helyzet?

Az átszervezést ők fogják leginkább megérezni. A pénteki edzéseiket töröljük. Helyette kedden és pénteken a felnőttre jönnek edzeni. Marad heti három önálló edzésük, melyeken viszont a felnőtt kerettagok is jelen lesznek, így az edzésen résztvevők száma megfelelő lesz a munka elvégzése szempontjából. Ez a félév megmutatja, hogy ki mit akar a kézilabdától és az egyesülettől. Remélem nyáron az lesz a legnagyobb gondom, hogy a 16 játékosból 16 akar a felnőttel készülni. Ez kizárólag rajtuk múlik!

Igen komoly menetelésen vannak túl a fiatalok! Hogyan szerepelnek ők?

Az NB I/B ifi bajnokságban jelenleg a felnőttekhez hasonlóan 4. helyen állnak. 19 pontot szereztek. A vereségekből igazából a hazai pályán elhullajtott Szentendre elleni a fájó pont, valamit az utolsó fordulóban a Szekszárdnak ajándékozott 1 pont. Ezekkel stabilan a dobogón állnánk. Az NB III-ban nagyon meggyözően vezetjük a tabellát. 12-ből 12-őt nyertünk meg. Az OIK-ban pedig várjuk a januári sorsolást, hogy kivel kerülünk össze a 16 között.

Milyen szakmai javulásokat látni itt?

A kapusok fejlődése az egyik leglátványosabb. Pásztor Rita foglakozik velük hétről-hétre, ami mind Kingánál, mind Zsófinál látszik. Sokat fejlődött a védekezésünk is, de itt még sokszor hiányzik a taktikai fegyelem. A labda felvitelek gyorsabbak, mint tavaly, de nem rendezettek ezen mindenképpen javítani fogunk Varga Csaba kollégámmal. Felállt falnál látom a legnagyobb lemaradást. Alapképzettségbeli hiányosságok miatt a klasszikus átlövő szerepet nagyon kevesen tudják jól megvalósítani. Sztárai mellett Spán Ildi, aki ebben a műfajban jeleskedik. Bódi Vikinek, Sárosi Emesének és Miklós Laurának mindenképpen javulni kell ahhoz, hogy tavasszal is eredményesek maradjunk. Ezen kívül a kombinatív játék terén szeretnék többet vissza látni. Hiába gyakorolnak edzéseken a lányok dolgokat, ha nem valósítják meg azokat a meccseken. Szélsőink egész kiválóan teljesítenek. Tóth Timi a mezőny egyik leggyorsabb játékosa és mellette technikailag is elég képzettnek érzem. Teppert Éva is igen gyors de nála a befejezéseken kell még javítani, ugyanakkor védekezésben egyre többet lehet rá számítani. Nagyon bátor és kemény! Balogh Bernadett az egyik legnagyobb ígéret. Ő benne nagyon sok van, de sokkal vagányabbnak és szemtelenebbnek kellene lennie. Viccesen úgy fogalmaznék, hogy vért kellene vele itatni, hogy dinamikusabb legyen. Tavaly Takaró Bea mondta róla, hogy neki van a legjobb keze a fiatalok között. Szabó Viki szorgalmas, megbízható kézilabdázó. Pechjére jelenleg három kiváló szélsővel kell megvívnia a csapatba kerülésért. A csapat két fiatalja Kalmár Gabi és Mikola Flóra a több játék lehetőség miatt az OSB csapatban is szerepel. Mindketten komoly tehetségek, de Gabitól több szorgalom kellene.  Flóra jó úton halad. Ambrus Noémi év közben hagyott el bennünk. Kár, mert szükség lett volna ő rá si, de úgy gondolom Noi türelmetlen volt. 8 hónapos kihagyás után, kevés edzéssel a háta mögött nem lehet senki 60 perces játékos. Reméljük januárig rendezi dolgait edzőjével és újra számíthatunk rá. A csapat egyetlen beállósa Siklósi Dóra. Képzett, erőszakos, és imádja a kézilabdát. Egy baj van vele: lusta! Ugyan sokat változott már a nyárhoz képest – jó irányba -, de neki lesz a legnehezebb tavasszal. Se ifi edzője, se én nem fogom hagyni, hogy egy ilyen komoly tehetség ne használja ki tudását!

Az előkelő helyezéseket meg kellene tartani tavaszra. Milyen céllal vágtok neki a küzdelmeknek?

Az NB I/B-ben a dobogóra kerülés lehet szerintem a maximum az idén. A Győr és az Érd jobb, mint mi. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon le kell győznünk a Szekszárdot idegenben és az sem lenne baj, ha pontot vagy pontokat rabolnánk a Szentendrétől. A 13 meccsből 10-et kell megnyerni, melyekből 7 kötelező (Szombathely, VKLSE Győr, Kispest, Marcali, Nagyatád, Tolna, Nagykanizsa), a PEAC, a Vasas, a Szekszárd és a Szentendre ellen pedig hármat. A baj az, hogy ezek közül hármat is idegenben játszunk. Az NB III-ban más a helyzet. Csapatunk veretlen, és ha nem jön közbe semmi sérülés hullám, akkor az is marad. 4 pont előnyünk van a Pécs-Kelet Se-vel szemben, amit meg lehet tartani. Tavasszal négy rangadó vár ránk, melyből kettőt hazai pályán fogunk lejátszani. Az egyik épp a Kelet Se elleni lesz. Itt mindenképpen aranyat várok a lányoktól ,az ifi bajnokságban pedig, ahogy jön. Kis szerencsével oda érhetünk a dobogóra, de a legfontosabb, hogy a fent említett szakmai dolgokban legyen előrelépés!

A felnőtt és az ifi kivesézése után nézzük mi a helyzet a serdülőkkel?

Az év elején itt egy kicsit kényszer pályán mozogtunk, hiszen a 93/94-esek korosztálya hiányzik egyesületünk rendszeréből. Tavaly a 92-es az országos döntőig meneteltek, idén viszont a 96/97-esek játsszák ezt a sorozatot. Somlai Viktória tanítványai 10 meccsből 9-et elveszítettek, de meccsről meccsre javultak. Semmi okunk a szégyenkezésre, hiszen többnyire idősebbek ellen kellett helyt állniuk. Jó úton haladunk velük és ami a legfontosabb, hogy rengeteg meccs lehetőségük van. Jelenleg szünetel az OSB, de márciustól jönnek az alsóházi meccsek, ahol biztos, hogy győzelmeket fogunk aratni.

A fent említett utánpótlás versenyeken kívül, milyen lehetőségeik voltak-vannak még a gyerekeknek?

Ha megengeded itt egy hosszú felsorolást fogok tartani:

1. Radenska Kupa – Szekszárd (U13, U12 I., II., U9)

2. Kanizsai Kupa – Siklós (U12 I., II., U9 I., II.,)

3. Eötvös Kupa – Csurgó (U13 I., II., U12.,)

4. Kovács Cukrászda Kupa – Marcali (U12)

5. Mikulás Kupa – Kozármisleny (U13 I., II., U12, U10, U9)

6. Mekito Kupa – Marcali (U12)

7. Ferenczy Kupa – Budapest (U13, U12, U9)

8. Adidas Kupa – országos (U13 I., II., U12, U11, U10, U9 I., II., U8)

Ezek – az utolsó kivételével ősszel lezajlottak – tavaszra a felsorolás hasonlóan hosszú lesz:

Az Adidas Kupa küzdelmei tovább folynak. Reméljük 96-osaink az országos elődöntőig eljutnak.

97-eseknél is ez lenne a cél, de itt nagy küzdelem várható majd a Pécsvárad és köztünk a régió döntőbe jutásért, onnan pedig a Marcali ellen az elődöntőbe jutásért. A másik továbbjutó pedig az abszolút favorit MTE lesz, aki a végső győzelem megszerzésére is igen esélyes.

9. Dám Kupa – Tamási (U13 I., U13 II., U10 vagy U9, U8)

10. Ambrus Péter ET – Szekszárd (U13, U12)

11. Pünkösd Kupa – Kalocsa (U13, U12, U10, U9, U8)

Természetesen, ahogy már említettem a 96/97-eseknek az OSB is lesz még. Egy biztos nem fog unatkozni senki sem!

Végezetül szeretném megköszönni kollégáimnak – Grozdicsné Török Andrea, Merkler Krisztina, Bálint Sándor, Varga Csaba, Somlai Viktória, Grozdics Andrea, Bakonyiné Sütő Diána és Pásztor Rita, Kovácsné Bareith Judit és id. Kovács Tamás, Sala Attila – a lelkiismeretesen elvégzett munkájukat, továbbá szeretném megköszönni a nagyon lelkesen dolgozó SZM szülőknek – Gaálné Lázár Tímea, Marton Judit, Istókovics László, Virágos Tamás ás Andi, Nagypál Gábor és Ági, Márta néni, Sztárai Gábor és Nóra, Kiss család, valamint Miklós Dodi – az önzetlen segítséget, és mindazoknak akik bármit is tettek annak érdekében, hogy ezek a fantasztikus eredmények összejöjjenek. Nagyon-nagy köszönet a támogatóknak, hogy e nehéz gazdasági helyzetben is szakosztályunk mellett állnak, és anyagi támogatásaik segítségével ez a nagy család életben tud maradni. Köszönet tehát: Kozármisleny Város Önkormányzatának, Hidrostop Kft-nek, Attand Kft-nek, Két Szekér Fogadónak, Center Étteremnek, Toldi Étteremnek, Dekorill Kft-nek, Intersport Áruháznak, TAX TEAM Kft-nek, Lambda System Kft-nek, Téglacentrum Kft-nek, Sugár Band zenekarnak, Barletta Bútorháznak, Carbocomp Kft-nek és a Buszrent Kft-nek.

A részletes elemzést köszönjük Kovács Tamásnak, aki rendelkezésünkre bocsátott egy felmérést is melyből néhány érdekes adatot is közlünk. Ezen kívül még a számok tükrében is megvilágítjuk a felnőtt és ifi csapatot:

A játékosok egymásról is szavaztak (1-10-ig)!

Az ősszel az alábbi három játékos nyújtotta a legjobb teljesítményt:

1. Pásztor Rita 9,57

2. Gráner Beáta 8,79

3. Schiebelhut Nóra 8,23

A társak szerint az alábbi három játékos nyújtotta a legjobb edzésmunkát:

1. Hornicz Bernadett 9,86

2. Gráner Bea és Sztárai Eszter 9,71

3. Kapinya Diána és Pásztor Rita 9,64

A társak szerint a közösségért a legtöbbet az alábbi játékosok tették:

1. Pásztor Rita 9,86

2. Hornicz Bernadett és Grozdics Andrea 9,79

3. Hadai Andrea 9,71

Ahogy a kiértékelésből kitűnt a többiek is csak tizedekkel maradtak el társaiktól, melyből egyértelműen kiderül, hogy egy nagyon jó közösség van a kozármislenyi felnőtt kézilabdásoknál!

Felnőtt csapat:

4. hely

13 mérkőzés, 9 győzelem, 4 vereség, 18 pont, 361 dobott, 321 kapott gól.

Házi góllövő lista (zárójelben az összesített listán elfoglalt helye):

1. Gráner Bea 101 (5.)

2. Schiebelhut Nóra 42 (46.)

3. Kapinya Diána 42 (46.)

4. Grozdics Andrea 39 (59.)

5. Lukács Tímea 33 (69.)

6. Somlai Viktória 32 (70.)

7. Berta Nikolett 27 (80.)

8. Sztárai Eszter 22 (87.)

9. Hornicz Bernadett 11 (113.)

10. Ulrich Dóra 6 (140.)

11. Siklósi Dóra 3 (156.)

12. Balogh Bernadett 2 (165.)

13. Miklós Laura 1 (175.)

14. Miklós Zsanett 0 (187.)

Sportszerűségi lista:

1. Kapinya Diána 9 sárga 14 kétperces (7.)

2. Grozdics Andrea 4 sárga 5 kétperces (49.)

3. Sztárai Eszter 3 sárga 2 kétperces 1 piros (53.)

4. Schiebelhut Nóra 5 sárga 3 kétperces (58.)

5. Gráner Beáta 5 sárga 3 kétperces (58.)

6. Siklósi Dóra 2 sárga 1 kétperces (113.)

7. Somlai Viktória 2 kétperces (113.)

8. Lukács Tímea 2 sárga 1 kétperces (113.)

9. Hornicz Bernadett 1 sárga 1 kétperces (124.)

10. Berta Nikolett 1 sárga (154.)

Ifi csapat:

4.hely

13 mérkőzés, 9 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, 19 pont, 400 dobott gól, 328 kapott gól

Házi góllövőlista (zárójelben az összesített listán elfoglalt helye):

1. Sztárai Eszter 95 (6.)

2. Siklósi Dóra 48 (32.)

3. Balogh Bernadett 46 (36.)

4. Teppert Éva 44 (39.)

5. Miklós Laura 39 (48.)

6. Tóth Tímea 33 (54.)

7. Spán Ildikó 21 (87.)

8. Kiss Henrietta 17 (104.)

9. Sárosi Emese 15 (112.)

10. Bódi Viktória 15 (112.)

11. Szabó Viktória 14 (116.)

12. Ambrus Noémi 7 (145.)

13. Mikola Flóra 6 (153.)

14. Kalmár Gabriella 0 (216.)

Eme hosszú értékelés után mi is csak annyit írhatunk már: köszönjük, hogy egész évben figyelemmel kísérték kézilabda csapataink szereplését. Hozzászólásaikkal, véleményükkel segítették a csapatokat a mérkőzésekre való felkészülésben, a győzelmek vagy a vereségek feldolgozásában. Békés – sportsikerekben gazdag Boldog Új Esztendőt Kívánunk!

Hajrá Misleny!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!