U9

Jelena R. és Vogyicska B. a Magyar Válogatottban

A Kozármisleny együtteséből télen az MTK-ba szerződött Jelena Richárd és Vogyicska Bálint, akik beilleszkedése a fővárosi együttesbe nagyszerűen sikerült, hiszen folyatosan jól teljesítenek, csapatuk meghatározó játékosai lettek, kis híján ők ketten repítik az MTK-t, amely csapat a Keleti csoport listavezetője. A két... (A bejegyzés folytatása)

U8 – Jól sikerült a főpróba, jöhet a budapesti finálé!

Csapatunk a hétvégén a második nagy országos tornáján vesz részt Budapesten. Az UTE által rendezendő nemzetközi tornán 18 csapat, négy csoportban méri össze tudását. Mi egy nagyon erős csoportba kerültünk a Szolnok és a Debreceni Olasz focisuli társaságában , három... (A bejegyzés folytatása)

U9 – Regionális bajnokság – Győzelem a Paks ellen

Az U9 csapatunk hazai pályán fogadta a Paksi SE csapatát és ezzel megkezdődtek a tavaszi mérkőzések a Regionális bajnokságban. Kozármisleny – Paksi SE 5-2 Kozármisleny: Lesnyik Dávid – Pápai Levente, Szücs Bálint, Erdei Szabolcs, Gajdócsi Tamás, Takács Zalán, Wilkesz Richard,... (A bejegyzés folytatása)

A kozármislenyi utánpótlás nevelés újabb komoly sikerei

Ha bárki kételkedett volna kozármislenyi utánpótlás nevelésben, nekik szeretnénk egy kis megerősítést adni... (A bejegyzés folytatása)

U9 – Nemzetközi tornagyőzelem Mohácson

MTE Kupa Mohács A 2002 es születésű labdarúgók először szerepeltek együtt, illetve 4 játékosnak az első tornája volt, mégis ragyogóan szerepeltek a gyerekeke és helyenként szép, sokpasszos játékkal megnyerték a tornát . Gratulálunk a csapat minden tagjának! Kozármisleny: Lesnyik Dávid – Pápai Levente,... (A bejegyzés folytatása)

U8 – Dömsödi torna – 20 perc ”rövidzárlat” a döntőbe jutásba került

Az idei szezon harmadik korosztályos tornájára utazott az U8-as csapatunk. Nyolc együttes képviselte magát, melyeket két négyes csoportba osztottak a szervezők. A mi csoportunkba a Dalnoki Akadémia, a Dunaharaszti és a Kossuth Iskola csapata került. Csoportmérkőzéseink: Kossuth- Kozármisleny 0-3     Gólszerzők: ... (A bejegyzés folytatása)

U9-U10-U11 – Tornagyőzelem Pécsett

Szombaton a PVSK által rendezett hat csapatos teremtornán vett részt ’99-es születésű csapatunk Pécsett a Gandhi csarnokban. Körmérkőzések formájában zajlottak a torna, tehát mindenki játszott mindenkivel 12 percet. Az ellenfeleink a PVSK “A”, PVSK “B”, Szentlőrinc, Tolna és a PMFC együttesei... (A bejegyzés folytatása)

U8 – Tornagyőzelem 100 %-os teljesítménnyel

Vasárnap Bajára utazott U8-as csapatunk egy hat csapatos tornára. Mivel a terem egy kicsit kisebb volt (a kézilabda pályánál egy kicsit kisebb), ezért 4+1-s felállásban játszottak a gyerekek körmérkőzések formájában. Mérkőzéseink: Kozármisleny- Kecskemét(Hírös Fc)   6-0   Gólszerzők:Vogyicska 3, Barabás 2, Budzsáklia... (A bejegyzés folytatása)

U7-U8 – Felkészülés tornák Pécsett és Eszéken

Ezüstös hétvégéje volt az U7-es korosztálynak. Mozgalmas hétvégén vannak túl az ovisaink. Szombaton Pécsett a PVSK-álltal szervezett tornán szerepeltek, másnap  kora reggel pedig Eszékre utaztak a Krpan&Babic akadémia nemzetközi tornájára. A szombati napon ketten betegség miatt nem tudtak játszani, így egy... (A bejegyzés folytatása)

A Dinamo Zágráb utánpótlás csapataival meccseltünk

Először is szeretném megköszöni Fehér Tibornak, azt a háttérmunkát, melynek köszönhetően már több korosztályunk is rendszeresen tud horvát csapatok ellen játszani (Krpan&Babic Akadémia, Pélmonostor), és most lehetősége nyílt három korosztályunknak (U8, U11, U12-13 vegyes) megmérkőzni a Dinamo Zágráb korosztályos csapatai... (A bejegyzés folytatása)