Laki duplájával fordítottunk

Kozármisleny – Bp. Honvéd II. 2-1 (0-1)

NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés

Kozármisleny, 250 néző

Vezette: Mészáros I. (Viszokai L., Kis Z.)

Kozármisleny: Gőcze – Tasselmájer (Kiss M. 67.), Petrók, Fellai, Tóth Z. – Kovács T. (Nagy E. 46.), Andruskó – Asztalos, Berdó (Laki 55.), Koplárovics – Koller

Vezetőedző: Márton Gábor

Bp. Honvéd II.: Czuczi – Kincses, Bogdam, Madar, Varga – Azevedo, Tisza, Rufino (Mustapha 75.), Lengyel, Berki – Rouani (Kovács Á. 64.)

Vezetőedző: Lőrincz Emil

Gólszerző: Laki a 64. és a 92. illetve Ruani a 15. percben.

Sárga lap: Petrók a 84. illetve Tisza 73., Azevedo a 85. percben.

A 2. percben Andruskó lövését mentették szögletre a védők.

Az 5. percben Asztalos beadása után Koplárovics lőtt, de a gólvonalon álló védő szögletre rúgta a labdát.

A 14. percben előbb Koplárovics, majd Andruskó lövése akadt el a védőkben.

A 15. percben Tisza ívelt szabadrúgást kapunk elé, egyik védőnk fején megpattant a labda, így került az NB I-es Rounai elé, aki a hosszú sarokba fejelt. 0-1.

Az első negyedórában nagy elánnal kezdett csapatunk, többet birtokolta a labdát, lövésekig, helyzetekig is eljutott, és annak ellenére, hogy a vendégek alig hagyták el a térfelüket, az első lehetőségből gólt szereztek… Ilyen a futball, szokták mondani…

A 18. percben Petrók lövését fogta Czuczi.

A 21. percben Rouani beadást Rutino fejelte kapura, de Gőcze hárított.

A 25. percben Berdó távolról lőtt fölé.

A 36. percben Andruskó kapu felé tüzelt.

A 43. percben Azevedo indult meg egy kontratámadás során, majd szép csel után a középen tisztán álló Rufinohoz passzolt, aki csak Gőczével állt szemben, de szerencsénkre ordító helyzetben kapu fölé lőtt.

A 46. percben Asztalos kapáslövése akadt el egy védőben.

Hiába támadott csapatunk, mégis az ellenfél szerzett vezetést, sőt szerencsére volt szükségünk, hogy csupán egy gólos vendég vezetéssel vonuljanak a csapatok pihenőre, hiszen 0-1-nél, Rufino kihagyta a kihagyhatatlant.
Jól jött a szünet, Márton Gábor rendezhette a sorokat.

Az 53. percben Koller ugratta ki Asztalost, aki lefutotta védőjét, de a kapujából kilépő Czuczi hatalmas bravúrral hárította a mislenyi játékos lövését.

Az 54. percben Tasselmájer ívelt a vendég kapu elé, Koller mellé csúsztatott.

Az 55. percben Asztalos beadása után Koplárovics lőtt, de a labda egy becsúszó védőről szögletre pattant.

Az 57. percben Berdó Balázs helyére Laki Zoltán állt, aki végül a meccs hősévé vállt…

A 64. percben Laki 25 méterről végezhetett el szabadrúgást, amely kivitelezése tökéletesre sikeredett, hiszen játékosunk látványos találattal egyenlített. 1-1.

A 65. percben Lengyel lövését Gőcze bravúrral hárította.

A 72. percben Asztalos szabadrúgásból ívelt középre, amely után Koplárovics nagy helyzetben kapu mellé fejelt.

A 76. percben Andruskó lövését hárította Czuczi.

A 81. percben Asztalos szabadrúgása után Andruskó fejelt kapu fölé.

A 84. percben Azevedo szöglete után Berki fejelt kapufát.

A 92. percben Laki cselezgetett a bal szélen, majd egy szép csel után váratlanul jobb lábas lövésre vállalkozott, amely után a labda a jobb kapufa belső éléről a hálóba vágódott. 2-1.

A találat után a Honvédnak már csak a középkezdésre maradt ideje. Ilyen a futball…

A 84. percben a hazai kapufa velünk volt, majd a 92. percben ismét. Persze ez utóbbihoz kellett Laki Zoli jól eltalált lövése is, ahogy a győzelemhez, mindkét találatára szükség volt.

Talán amit Pécsett az utolsó percekben elvett tőlünk a „sors”, azt most adta vissza!

Nem volt könnyű mérkőzés, de sikerült itthon tartani a 3 bajnoki pontot, amihez gratulálunk a csapatnak!

Lőrincz Emil: Igaz, hogy a Kozármisleny jobban dominált, de az eredmény alakulását nézve, illetve a 100%-os helyzeteinket alapján 3 meccslabdát hagytunk ki. Az utolsó percben pedig nem koncentráltunk eléggé. Úgy gondolom, hogyha profibbak vagyunk, ezt a mérkőzést megnyerhettük volna.

Márton Gábor: Úgy látszik, ha szépen kell játszani és van lehetőség futballozni, akkor a csapat azt csinálja, ha pedig kevésbé lehet futballozni, akkor kibrusztoljuk a győzelmet. Ez a mai meccs ilyen volt. Én tudtam előre, hogy az elvárások ellenére nem lesz könnyű mérkőzés a Honvéd II. elleni, de hozzáteszem egyik mérkőzés sem könnyű. A pálya talaja nem kedvezett annak a játéknak, amit eddig próbáltunk játszani, ez egy kicsit megzavarta az együttest. Úgy gondolom, hogy nekünk volt több helyzetünk, de nem tagadom az ellenfélnek is akadt 1-2 gólszerzési lehetősége. Azt gondolom, attól lesz egyre jobb és ütőképesebb egy csapat, ha az ilyen mérkőzéseket is meg tudja nyerni. Örülök a mai nagyon fontos győzelemnek.

Hajrá Kozármisleny!

26 hozzászólás

  1. Csobán Róbert szerint:

    Gratulálok a csapatnak! Nagy küzdelem volt és még a játékvezető is az ellenfelet segítette. Szép volt Zolika!

  2. tothi szerint:

    Gratulálunk a csapatnak! csak így tovább.HAJRÁ KOZÁRMISLENY!

  3. Golyó szerint:

    Kedves Robi!

    A játékékvezető miért volt az ellenféllel?
    Ilyen hozzászólásokért kár koptatni a klaviatúrát.
    Egy eset volt ahol nem ugyan úgy mérlegelt, amikor nem a megfelelő helyről végeztük el a bedobást, ezután sípolt és mutatta, hogy hátrébról kell elvégezni a dobást. Ezt nem tettük meg, mert ha jól emlékszem Tasi megkapta a labdát, hogy bedobja és ugyanonnan végezte el, és mutatta, hogy az ellenfél dob.
    Egy ugyanilyen helyzet volt ezután az első félidő végén a Honvédnál, de mi ezután nem dobhattunk.

    Ha meg a kezezésre gondolsz, ami után mindenki 11-est akart, akkor azt is nézd meg, hogy a Honvéd sem kapott büntetőt egy szabálytalanság után, ami után ha nagyon szőrös szívű a játékvezető befújhatta volna.

  4. Fountain szerint:

    Gratulálok a csapatnak, mert egy igazán nehéz mérkőzésen sikerült kibirkózni a 3 pontot.
    Felbillent a pálya az első félidő elején, de az utolsó másodpercig izgulni kellett. Megérte :)

    Laki Zolinak külön gratuláció a gyönyörű duplázásért!

  5. NagyG szerint:

    Gratulálok a CSAPATNAK!
    Bravó Zaza! Nagyszerű és nagyon fontos gólokat lőttél!

  6. misi szerint:

    Éljen Misleny! Hajrá, Misleny! Csak így tovább!

  7. Csobán Róbert szerint:

    Kedves Golyó!

    Jó lehet hogy, Misleny szurkolóként kicsit elfogultan ítélem meg a játékvezető ténykedését
    de nem egy kezezésnek tűnő szitu volt és talán Berdó Balázs is ki tud lépni a labdával ha nem szabálytalanul állítják meg. A nézői reakciókból illetve a hazai kispad reakcióiból egy-két les illetve nem les is lehetett bár nem olyan helyről néztem a mérkőzést hogy, el tudjam dönteni. Amit leírtam az én véleményem és majd leírom legközelebb is.

    sporttársi üdv.: Csobán Róbert

  8. Golyó szerint:

    Kérem a szurkoló társakat, hogy ne süllyedjenek le egyesek szintjére.
    A csordaszellemes reakciók is ide tartoznak.

  9. Rudi szerint:

    Hajrá Misleny!! Golyó! Azt hiszem nem teljesen érted, amiket a Csobi írt!! Nem baj,ha vannak korlátaid, de akkor addig nyújtozkodj, ………………..

  10. Golyó szerint:

    Kedves Túró Rudikám!

    Nem, nem értem!
    Felesleges a bírót hülyézni, meg csalózni, szerintem semmivel nem volt rosszabb az eddigieknél!
    Még akkor sem ha kórusban szidják!
    Az akkor sem jelenti azt, hogy a másik csapatot támogatja, és aztán valaki ide beírja, hogy hú, meg ha a játékvezető, de ennek semmi alapja, csak a csordaszellem beszél belőle is!

    Üdv.

    Ui: Kozármislenyi vagyok születésem óta! És mégis tudok nem elfogult lenni!

  11. Mc Murphy szerint:

    Kedves Golyó,
    Az a baj, hogy egy teljesen ártalmatlan megjegyzésre reagáltál, borzasztóan primitív módon.

    Annyit írt Csobán Róbert, hogy “Nagy küzdelem volt és még a játékvezető is az ellenfelet segítette”. Ez egy kulturált szurkolói vélemény, amiben semmi kivetni való nincs, főleg ha sokkal közelebb állt valaki a pályához mint te, aminek köszönhetően a konkrét szituációkat jobban meg tudja ítélni. Nem biztos, hogy így van de van rá esély. Erre te pökhendi módon felesleges klaviatúra koptatást emlegetsz, amire Róbert továbbra is kulturált módon reagált sporttársi üdvözlettel. Na ekkor jött a csordaszellemről, és az alacsony szintekről szóló rész ami végképp röhejes. 
    Természetesen igaz, hogy: “Felesleges a bírót hülyézni, meg csalózni..”, de ez itt nem is hangzott el.Egy dolog az objektivitás, és egy másik a stílus ahogy erre felhívjuk a figyelmet. 

  12. kek szerint:

    Kedves Golyó!
    Jobb lenne ha magaddal foglalkoznál és nem másokat kóstolgatnál, te a nagy sportszerű, aki a szekszárdi edzőmeccs előtt arról beszélsz, hogy kell őket leverni, persze mindenki félreért téged, mert te nem úgy gondoltad. Aztán utána azért odaszúrsz, hogy jól megkapták. Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Magyar Kupa meccsen is sikerült magadra haragítani a helyieket, szerencsédre nem csaptak meg téged.Vagy okoskodsz a PMFC meccs után, hogy nem tapsolták meg a csapatot, miközben csoportos taps volt a túloldalon, ahol a mislenyiek voltak, tőled 100 méterre amit te nem vettél észre. Biztos azt vártad, hogy majd átsétálnak a pályán és hozzád csatlakozva közösen tapsolnak, onnan, ahol te álltál/ültél. Mindenben fogást szeretnél találni, hol a honlapot, hol az elfogult mislenyi szurkolókat kóstolgatod. Mire fel? Kicsit szállj le a földre a felsőbbrendűségből. A vélemény szabad, ha Csobinak az a véleménye, amit írt, akkor az is egy vélemény, ami jelen esetben erősen közel áll a valósághoz. A tiéd is vélemény, csak nem mindegy a stílus amiben megnyilvánulsz. Az meg szintén téged minősít, hogy a Rudiként beírót válaszban le Túró Rudizod… Vizet iszol, közben bort prédikálsz…

  13. Golyó szerint:

    A jól elverni kifejezést már több éve arra használom fociban, hogy nagy különbségű győzelmet aratni!
    A PMFC meccsen előttem kb. 6 sorral ült jó pár mislenyi akik a lefújás után azonnal felálltak, hátat fordítva a pályának és mentek haza. Erre írtam amit.
    Játékvezető vagyok (nem foci) tudom, mi az, hogy megítélni bizonyos helyzeteket a pályán.
    Ezen a meccsen a szó jó és rossz értelmében sem lehet elítélni a játékvezetőt szerintem.
    Szekszárdon pedig csak azt kapták a hazai szurkolók, amit Ők is csináltak! Semmivel sem többet, vagy kevesebbet. Egész meccsen lefikáztak minket a körülöttem ülők, hol a csapatot, hol a pályánkat! Úgy érzem nem voltam velük szemben sportszerűtlen.

  14. RendszeresVendég szerint:

    Üdv!

    Kár egy 12-13 éves magatartászavaros kis sutyerákkal ennyit foglalkozni. Majd kap az élettől egy-két pofont – ha az apjától nem kapott- akkor majd rá jön, hogy hogyan működnek a dolgok.
    Amúgy pedig én is azt gondolom, hogy legalább két tizi és min 2 db sárga a mérkőzésvezető spori zsebében maradt,.
    De mindegy, így is sikerült nyerni a Mislenynek!
    Gratula Márton edző úrnak és a csapatnak!

    Ja és Kek az a mondás pont fordítva van…..

  15. Golyó szerint:

    és Isten bocsássa meg nekem, hogy milsneyi szívem van, nem betelepült!

  16. Golyó szerint:

    A meccs végi “három hülye” rigmust biztos csak félrehallottam, bocsi!

  17. Csobán Róbert szerint:

    Köszönöm hogy megvédtek . Nem haragszom Golyóra tiszteletben tartom a véleményét és örülök hogy ő is Misleny szurkoló. Egy kicsit azért vitatkozhatunk ezen a fórumon hiszen a foci erre is jó. Ha mindenki egyformán látná a dolgokat nem is lenne olyan érdekes.
    Üdv.. Csobán Róbert

  18. Golyó szerint:

    Szerintem ez a csapat amelyik ebben a helyzetben így teljesít többet érdemel egy hálás tapsnál és a játékvezető hülyézésénél már bocsánat!

  19. Baggio szerint:

    Kedves Golyó ! Te aki tornából fel voltál mentve ! És aki annyi időt eltöltöttél a pályán és annyit értesz a focihoz mint ló a hát úszáshoz . Ne kritizáld senkinek a hozzászólását , mert csak általában hülyeségeket írsz ! És aki befizeti a jegyet a meccsre az a pénzéért azt kiabáljon, kritizáljon és szidjon akit akar ! Tehát inkább maradj magadnak és szurkolj és kiáltsd hogy Hajrá Misleny !
    Nem várok választ tőled ! Köszi . De ha írsz is akkor tiltson le a moderátor ,kérlek Gábor !

  20. Mc Murphy szerint:

    Látod Golyó milyen orbitális különbség van közted és Csobán úr között? A butuska megnyilvánulásaid ellenére is teljes nyugalommal reagált.  Bravó Robi! 

    A mislenyi szíved meg hagyd ki a játékból, mert itt nem arról van szó, hogy bárki kétségbe vonná kinek is szurkolsz. Olyan emberrel szemben voltál igazságtalan aki a pálya mellett állt, és nem a lelátó tetején mint te. Ne keverd bele a közönség többi részét, hiszen Robi hozzászólásával kapcsolatban kezdtél csordaszellemről, és szintekről elmélkedni aki a lelátónak közelében nem volt a meccsen. Konkrétan most hibáztál amivel felháborítottál sokakat, és ennek a hibának semmi köze ahhoz, hogy mennyire vagy őslakos.

    Hajrá Misleny!

  21. Csobán Róbert szerint:

    Tisztelt Urak!
    Maradjon ez a fórum egy tisztességes SZURKOLÓI fórum szóljon a Kozármisleny SE csapatairól és ne a személyeskedésről ,eddig működött remélem ezután is fog. A CSAPAT természetesen minden elismerést megérdemel, szerintem ezzel mindenki egyetért.
    A játékvezetők meg dolgoznak és aki dolgozik az hibázik is. (vagy észreveszi valaki vagy nem)
    Csobán Róbert

  22. Golyó szerint:

    Robival semmi bajom, csak nem kell állandóan mással foglalkozni (pl játékvezető), hanem a csapattal kéne törődni!
    Ezt meg nem hiszem el! Ez valami Országos ragály, tornából felmentett 12-13 éves sutyerák!

    Ez a sutyerák egyszer sem kapott felmentést tornából, több mint 16 éve jár Mislenybe meccsre, és utálja, hogy az új divat a lelátón a játékvezető szidalmazása, ami ezelőtt sok évvel nem volt az. De nem baj, belépőt fizet, üvöltözzön amit akar, csak másoknak tele van vele a hócipője!
    Látom ez a színvonal tökéletes az egyszerű felfogásotoknak.
    Én azért több tiszteletet és sportszerűséget várnék el egy sporteseményen.
    Ja, hogy az már nem divat? bocsi

  23. Golyó szerint:

    Gábor, Gábor légyszi légysz tilsd le….

    Ez meg gyerekes üzenem az Olasznak!
    Nem kell kitenni az oldalra, moderáljátok csak! Csak adjátok át neki!

  24. kek szerint:

    Golyó kinek képzeled te magad, hogy egyszerű felfogásuzol? Kapjál észhez már! Nekem úgy tűnik, hogy te nem érted a neked szánt üzeneteket.
    Egyetértünk, hogy nem kell a lelátónak bírózni, mert nem sportszerű. De időnként az elfogult nézőnél kiverheti a biztosítékot a játékvezető, akkor is ha te bíró lévén véded a mundér becsületét. Örülünk, hogy lelkes is kirató szurkolója vagy a csapatnak! De ha lehet kiváló eszmefuttatásaidat tartsd meg magadnak, vagy meséld el a barátaidnak, mert nem akarod érteni, hogy mi a probléma veled. Ne Túró Rudizzál le olyat, aki 100-szor többet tett a Kozármislenyi fociért, és ne színvonalazzál. Az “egyszerű felfogásotok” megjegyzéssel pedig ne általánosítsál. Néhány embernek éppen a te egyszerű felfogásoddal van problémája. A mérkőzés végén nem csak bírózás volt, hanem szép volt fiúk és gyertek ide is. Ezt biztos nem hallottad… Ha igazán nagy szurkoló vagy, akkor nem itt szájkaratézol, hanem a lelátón szurkolsz, ahogy jópáran teszik ezt. Ha nem tetszik, hogy bírózik bárki, akkor azt a lelátón jelezd az érintettnek. Ha úgy érzed, kevés a szurkolás, akkor te is hangosan kiabálhatod, hogy Hajrá Misleny!

  25. NagyG szerint:

    Kedves Golyó!
    Egyelőre ha jó tudom, egy hozzászólásod lett kimoderálva, még korábbról, de azt talán még te is belátod, hogy az nem ide való volt. Ha a hozzászólásod nem jelenik meg azonnal, annak az az oka, hogy az adminisztrátor nem ül a számítógépe előtt és nem tudja azonnal közzétenni a hozzászólásokat. Ilyen máskor is előfordult és a jövőben is elő fog fordulni. Viszont úgy látom, hogy egy parttalan vitába csöppentünk, ahol néhány hozzászólásban sértegetés is megtalálható, köztük a tiédben is. Előre jelzem, akár te akár más ír olyat, ami nem ide való, akkor azt már nem fogom közzétenni. Egyetértek Csobival hogy az oldal ezután is a csapatról és ne a személyeskedésről szóljon.
    Hajrá Kozármisleny!

  26. Golyó szerint:

    Pont ez az, a csapatról szóljon! Akkor miért a játékvezetőt kell elővenni???
    Az a csapatról szól?
    Én is elfogult vagyok, mégsem szidom a játékvezetőt! Ezt más is megtehetné.
    A szép volt fiúkat kevesebb ideig halottam sajnos!
    Tudom, hogy nem jelenik meg egyből a hozzászólás, és az is tudom, miért. Tisztában vagyok a dolgokkal. Azt meg már nem is tudom mi lett a múltkor moderálva, mert mérges voltam valami miatt. Ha nem ismersz ne mondj olyant, hogy nem tettem semmit a csapatért, mert ez nem igaz. Tettem(tünk), csak kevesen tudják!
    Bocsánat mindenkitől, akit megsértettem, nem direktben nekik szólt!

    Hajrá Misleny!

    Ui: A Barcsot remélem jól elverjük!

Szólj hozzá a bejegyzéshez!