Megkezdte felkészülését NB II-es felnőtt csapatunk
Hétfői napon megkezdte hat hetes felkészülési programját felnőtt csapatunk.
Az első edzésen kiderült, hogy Lukács Tímea ideiglenes felhagy a versenyszerű kézilabdával.
Lukács Tímea: februárban kiszedik a mandulámat, ami után egy darabig nem játszhatnék. A bajnokság is elég rövid lesz már utána, így nem állok már neki az alapozásnak. Remélem a lányok megnyerik a bajnokságot és az év végén aranyérem fog lógni a nyakunkban!
Amint az megtudtuk Timi helyére nem keresnek kívülről senkit, hanem saját utánpótlásból töltik fel a felnőtt keretet. Azt a keretet, akire a 9-10 edzőmérkőzés vár az elkövetkező 6 hétben. Az első időkben erősebb – NB I/B-s – ellenfelekkel fogunk készülni, ahol már február 9-én elkezdődik a bajnokság. Ebben az időszakban rendezünk egy tornát is, ahová a VASAS, a MOHÁCS és a VKLSE Győr csapatai is eljönnek. Ezen kívül részt veszünk Bükön egy tornán, ami egyben egy mini edzőtábor is a felnőtt csapatnak.
Székely Kata a bevezetőjében elmondta, hogy az őszihez hasonló hozzáállást vár játékosaitól, hiszen a csapat célja továbbra is az NB II-s bajnokság megnyerése.
Danyi Ágnes csapatkapitány is azt ígérte, hogy a csapat továbbra is megalkuvást nem tűrő játékkal igyekszik meghálálni a közönség szeretetét!
Junior csapatunk már 3-a óta készül, hiszen nekik 17-én és 30-án “éles” OIK mérkőzésük lesz a szombathelyi HALADÁS VSE csapata ellen. A mérkőzések a klasszikus kupamérkőzések forgatókönyve szerint lesznek megrendezve, így a továbbjutó csapatnak a két mérkőzés alapján kell jobbnak lennie ellenfelénél! Az első mérkőzést Szombathelyen rendezik, míg a visszavágóra hazai pályánkon kerül sor.
A juniorok feladat az OIK mellett az NB II-es junior bajnoki cím megnyerése és az NB III-as bajnokságban való minél jobb szereplés, amiben az aranyérem megszerzése is benne lehet!
A felkészülési időszakban a junior csapat kevesebb meccset játszik, de egy felkészülési tornán ők is részt vesznek!
Felnőtt csapatunk 23-án szerdán 19 órától az NBI/B listavezetőjét -a Szekszárdi Gólyákat – látja vendégül, majd szombaton 17 órától Tamási csapata látogat el hozzánk! A mérkőzések megtekintése ingyenes!



