Nagyszombati rangadó: Kozármisleny-Pápa
Talán illethetjük rangadó jelzővel a 04.11-én szombaton 16:30-kor megrendezésre kerülő NB II-es Kozármisleny – Lombard Pápa bajnoki labdarúgó mérkőzést, ugyanis a 6. helyezett csapat fogadja a negyediket.
2007 nyarán-őszén, ha valaki Kozármislenyben olyat mert volna mondani, hogy alig 1,5 éves másodosztályú szereplés után, a bajnoki címre vágyó Pápa, csupán 3 ponttal előzi meg a Kozármisleny SE labdarúgó csapatát, valószínűleg sokan megmosolyogták volna. Pedig jelenleg ez a helyzet, így állnak a csapatok.

A Lombard Pápa 35 pontot szerzett eddig, csapatunk pedig 32-öt. A tényszerűség kedvéért jegyezzük meg, hogy a vendégek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.
Télen, az egykoron újpesti válogatott: Véber György kapta a vezetőedzői pozíciót és azóta hibátlanul szerepel a Veszprém megyei gárda. Az új edző személye még önmagában nem biztos, hogy megoldást eredményezett volna, azonban minőségi labdarúgók is érkeztek a Lombard keretébe.
Az őszi fordulókat követően a következő játékosok jöttek:
Bárányos Zsolt (Nyíregyháza), Nagy Sándor (Kecskemét), Heffler Norbert (Dunaújváros), Sarus Balázs (Győr), Gahwagi Nebil (Diósgyőr), Bali Péter (Vasas), Avram Victor (Szigetszentmiklós)
Távozó is akadt: Schrancz Balázs (PMFC), Imrik László (Velence), Kovács Szabolcs (Hévíz), Germán Tamás (Szolnok), Tarczy Pál (Integrál).
A “Véber tanítványok” a 4 tavaszi fordulóban 4 győzelmet arattak, a gólarányuk is imponáló: 13 rúgott gól mellett csupán 1-et kaptak.
Az első fordulóban 4-0-ra nyertek Felcsúton, majd odahaza 2-0-ra verték az Ajkát, ezt követően utaztak az ETO II-höz, ahol ismét 4-0-ra nyertek. A ZTE II elleni mérkőzést április 15-ére halasztották, de ez sem törte meg a lendületüket, hiszen a múlt hétvégén az Integral-DAC szenvedett kétgólos vereséget Pápán (3-1).
Úgy tűnik, a tavaszi Lombard megfelelő szerkezetű, jól összerakott csapat és ezúttal már nemcsak jó nevű labdarúgók sorát vonultatja fel, de csapatként is jól funkcionálnak.
A kapuban, ahogy már megszokhattuk a volt ferencvárosi, hajdan válogatott Szűcs Lajos áll, akinek nem kevés érdeme vannak abban, hogy a 2. legkevesebb gólt ők kapták. (19 forduló alatt 15-öt.)

A hátsó alakzatban többek közt tavalyi játékosunk: Nagy József ikertestvére, Sándor szerepel, aki egyelőre a védelem biztos pontja, a két belső védő Tóth G. és Farkas sem ma kezdte, ahogy a bal oldalon Rajnay sem.
A középpályán Gyömbér, és Heffler mellett Bárányos neve garancia a minőségi futballra.
A két gólveszélyes támadó: az újonnan igazolt Bali, aki eddig valamennyi tavaszi fordulóban betalált, illetve csatártársa Alex, aki egy az egyben tarthatatlan. A brazil, kitűnő fizikai felépítése mellett nagyszerűen fedezi a labdát.
Ellenfelünk csapatlistája, tavaszi eredményei tiszteletet parancsolóak, így labdarúgóink egyáltalán nem számíthatnak könnyű mérkőzésre.
A sors furcsa fintora, hogy tavasszal saját közönsége előtt kevésbé szerepelnek jól ifjabb Mihalecz István labdarúgói és a mostani hétvége is nagyon nehéznek ígérkezik.
Az első fordulóban Nagyberkiben nyert 3-0-ra csapatunk, majd a PMFC-től 2-0-ra kaptunk ki itthon, a szabadnapos fordulót követően hazai pályán egy halvány teljesítménnyel gól nélküli döntetlent értünk el a nem túl acélos Batta ellen, és a mérkőzés után némi hiányérzettel mentek haza szurkolóink.
A múlt hétvégén szinte mindenki felkapta a fejét, amikor meghallották, hogy Lauerék 3-1-re nyertek Felcsúton. Ha azt is megtudták, hogy mindezt úgy érték el, hogy a 22. perctől emberhátrányban és gólhátrányban futballoztak, akkor már több mint meglepetésről beszélhetünk.
Hogy a labdarúgást kedvelők nemcsak Kozármislenyben lepődtek meg az eredményen, azt a PMFC-Gyirmót bajnoki mérkőzés szünetében is megtapasztalhatták az ott lévők, hiszen az eredmény közlése után hangosan felhördült a lelátó és TAPSSAL illették az elhangzottakat.
Igaz, a Pápa jelenleg nem közvetlen riválisa a PMFC-nek, de talán nem orrolnának meg csapatunkra Róth Antalék, ha pontot, pontokat rabolnánk a Lombardtól, amivel további egérutat nyerhetnének.

Csapatunkból Kanizsai Péter letöltötte 2 meccses eltiltását, viszont Antal Sándor kiállítását követően egy mérkőzésen nem szerepelhet.
Ahogy nem fog tudni játszani Szabó Balázs, dr. Hergenrőder Tamás illetve Müller Kornél sem, akik sérüléssel bajlódnak.
Reméljük, hogy nagyszombat délután, ezúttal hazai pályán rukkolnak ki meglepetéssel Élesék, ami tegyük hozzá közel sem elvárható és nem is egyszerű feladat, főleg annak ismeretében, hogy jelenleg a Pápa a legjobb formában lévő csapat!
Hajrá Kozármisleny!




Jó volna ismét pontosan befejezni a mérkőzést a Pápa ellen.
Azt gondolom az is nagy dolog, hogy a tavalyi, és az idei évben is a feljutás célul kitűző
Lombard ellen egyszer sem szenvedtünk vereséget eddig.
Szép hagyomány, őrizzük meg.
Hajrá Misleny
Meggyőződésem, hogy a Pécs legveszélyesebb vetélytársa nem a Gyirmót, hanem a Pápa. Rohamosan nyomul felfelé, sorozatosan aratja győzelmeit, még 1-2 forduló és kialakul a Pécs -lombard párharc a helyezések szerint is.
Éppen ezért lenne nagy dolog a Kozármislénytől legyűrni ezt a remek csapatot. Nagyon-nagyon nehéz meccs elé néz Mislény, szerintem ennek a bajnoki szezonnak legnehezebb és legérdekesebb meccsét játsza Mislény. Menjetek ki minnél többen.Talán sokan haragusztok rám, de én a földön maradva azt mondom, nem hiszem, hogy a Lombard most megverhető.Még a döntetlen is nagy dolog lenne.
Kedves Matrix!
Van igazság abban amit írsz! De ne feledd Felcsúton sem gondolta senki a 22. percben 0-1-nél, hogy 3-1-re fog nyerni a Misleny (nem Mislény
).
Ebben az osztályban szervezettséggel, akarattal sok minden kompenzálható.
Kimegyünk és szurkolni fogunk. Szerintem egy X-re jók lehetünk!
jujujujjjjj azér neee Pápa simán leveri mislenyt.HAJRÁ LOMBARD HAJRÁ PÁPA NB1!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!GOLARÁNY 13:1 AZÉR NEM SEMMI
Kedves “x”!
Lehet, hogy igazad lesz , és simán nyer a Pápa, de mi had álmodozzunk
Azt tesszük lassan 2 éve, és többször sikerrel vettünk nehéz akadályokat.
Csak a Misleny!
Itt a húsvét, itt a nyúl
Misleny-Pápa 3-0!!!
PÉMFC-t nem éri utal a Pápa.
Hehehe Golyó ez jó:)
2-0,a lombik 10 pontra lesz a PMFC-től.
Hajrá PMFC! pápa nem éri őket utol
sőt senki:D
Hajrá Pápa!
Hello Mislenyiek, lezs valami Online közvetités?????
Mert az oldalunk fejlesztés alatt áll:S
Hajrá Pápa!!
Misleny-Pápa 0-2
G:Bali,Bárányos
Kedves Ricsi!
Sajnos On-line közvetítés nem lesz. Mérkőzést követően az esti órákban részletes, fényképekkel tarkított tudósítást tudsz majd olvasni honlapunkon.
Hajrá Misleny!
Köszi
De lesz on line közvetités bakony tigers oldalán http://enfocim3.gportal.hu/
Azért kösz