Nincs veszítenivalónk

Minden a hazai pályán tavaly december 3-a óta veretlen angyalföldiek mellett szól.

Felnőtt csapatunk teher nélkül vívhatja meg az idei szezon utolsó idegenbeli mérkőzését szombat este, amikor lányaink a bajnoki cím küszöbén álló Vasas SC vendégei lesznek.

Az elmúlt időszakban szinte megszokottá vált, hogy minden egyes forduló tartogat egy meglepetést. A huszonnegyedik körben ez Kozármislenyben született meg, hiszen mint ismert, együttesünk az irányítást végig kézben tartva aratott 27–20-s győzelmet a jóval esélyesebbnek gondolt, de szűkös kerettel érkező Gárdony-Pázmánd NKSE felett. A sikernek köszönhetően a mieink óriási lépést tettek a végső célok felé és nem utolsó sorban négy nyeretlenül megvívott találkozó után találtak vissza a győzelem útjára.

” – Nagy kő esett le a szívünkről, de még nem dőlhetünk hátra – mondta honlapunknak Kovács Tamás. – Minden csapatnak van mumusa, úgy tűnik, hogy a Gárdony-Pázmánd NKSE együttesének mi vagyunk. 52–53 percet jól, szervezetten kézilabdáztunk. Érthetően az edzéseken is javult a hangulat, így az utolsó fordulókra kicsit felszabadultabban tudunk készülni.”

A siker tehát jót tett a lelkeknek és a következő feladatra már nem is kell sokat várni, hiszen szombat este lányaink a Vasas SC otthonában vizitálnak. A nagy múltú fővárosi klub a 2009-s kiesése óta több szezont húzott le az NBI/B Keleti-csoportjában, ahol 2012/2013-ban második, 2013/2014-ben negyedik, 2014/2015-ben harmadik lett, míg legutóbb a Nyugati-csoportban zárt bronzmedállal.

Az angyalföldiek komoly tervekkel vágtak neki az idei évadnak is, jelenleg két pont előnnyel, 21–3-s mérleggel a tabella élén állnak. A piroskékek élén váltás történt röviddel a tavaszi rajt előtt, ugyanis a leköszönő Csík Jánostól a korábbi 323-szoros válogatott játékos, Kovács Péter vette át a karmesteri pálcát. Az európai mesteredző akkor úgy fogalmazott: azon dolgozik majd, hogy a Vasas SC visszanyerjen valamit a régi fényéből.

VSC-KSE-Esemenyborito2017

Nos, a XIII. kerületi klub a szakember irányításával a bajnoki cím küszöbére jutott, igaz, ehhez a Szombathelyi KKA botlásaira is szükség volt. A mezőny két legjobb csapata éppen múlt szombaton meccselt egymással a vasi megyeszékhelyen, ahol a házigazdák hatalmas csatában 20–18-ra felülmúlták a piros–kékeket. A fővárosiak ennek ellenére lépéselőnyben vannak, de ahhoz, hogy nyolc év után bajnoki címet és biztos NBI-be jutást ünnepelhessenek május harmadik hétvégéjén, nem hibázhatnak a hátralévő két mérkőzésen.

A szombati riválisokat tíz hely és huszonnégy pont választja el egymástól, vagyis minden a hazaiak mellett szól, lányaink éppen ezért felszabadultan játszhatnak és teher nélkül próbálhatják meg a legjobbjukat nyújtani. Hasonló volt a helyzet a tavaly december elején Kozármislenyben megvívott mérkőzésen is, melynek félidejében Herr Anitáék 9–6-ra vezettek, majd végül 21–17-re győztek.

” – A sorozatok azért vannak, hogy megszakadjanak – utalt arra Kovács Tamás, hogy az angyalföldiek hazai környezetben tavaly december 3-a óta veretlenek. – Nem fogunk feltartott kézzel pályára lépni, de tisztában vagyunk azzal, hogy a hazai csapat a mérkőzés esélyese. Célunk, hogy a lehető legjobban megnehezítsük ellenfelünk dolgát. A házigazdák a bajnoki címért küzdenek, nem hibázhatnak, míg mi a kiesés biztos elkerülésért hajtunk. Ehhez pontra–pontokra van még szükségünk.”

Vezetőedzőnk hozzátette: a Fáy utcában a realitásokat figyelembe véve a pontszerzés is óriási bravúr lenne, de azért vannak a papírformák, hogy boruljanak. Együttesünknek nincs veszítenivalója a szombati mérkőzésen, melyen szakmai stábunk szeretné elérni lányainknál, hogy jókedvvel, felszabadultan, ugyanakkor megfelelő fegyelemmel kézilabdázzanak. Kovács Tamás szerint ha mindez magvalósul, akkor a mieink már pozitívan jöhetnek ki a meccsből.

This Post Has Been Viewed 142 Times

Vélemény, hozzászólás?