Nyerhető meccs úszott el

A temérdek hiba ellenére is mutatkozott esély a jó eredmény elérésére.

Felnőtt csapatunknak egészen az ötvenhetedik percig volt esélye a pontszerzésre a Győri ETO KC II. otthonában, ahol végül azonban három góllal alulmaradt.

A szezon egyik leghosszabb túrája várt március második vasárnapján felnőtt együttesünkre, amely közel négy órát és háromszáz kilométert tett meg azért, hogy meghívhassa soros bajnoki mérkőzését. A győri fiatalok tizenhat ponttal a nyolcadik, míg a mieink tizenkét egységgel a tizedik pozíciót foglalták el, vagyis a Nyugati–csoportban korábban mindhárom érmet begyűjtő kis ETO idén foghatónak tűnik.

Gyorsan hozzá kell tenni, hogy a zöld–fehérekből meglehetősen nehéz felkészülni, hiszen lehetetlen megjósolni, hogy az aktuális találkozón kik kaphatnak szerepet. Ellenben az biztos volt, hogy a felek egymás elleni tizedik NBI/B-s mérkőzésükre készültek, s eddig hat győri győzelem mellett három kozármislenyi siker született.

Érdekesség, hogy csapatunk története során eddig még nem tudta bezsebelni a két pontot Győr-Moson-Sopron megye székhelyén, ahol a házigazdák mind a négy alkalommal biztosan fektették két vállra a mieinket (30–18, 35–30, 29–22, 36–21). Nyilvánvaló, hogy a sorozatok azért vannak, hogy megszakadjanak, s ahhoz, hogy lányaink nyerjenek Győrben, Kovács Tamás szerint két játékelemben kellett maximumot nyújtani.

ETOII-KSE-20170312ÖF01

Az egyik a védekezés, vagyis a dinamikusan érkező belső emberek időben való megállítása, a másik pedig a visszarendeződés csapategységben való legmagasabb szintű végrehajtása. A kezdősípszót megelőzően volt idő a keretösszeállításokat böngészni, s megállapíthattuk, hogy a hazaiak alapsorából Hudák Anette Emma és Szilovics Fanni hiányzott.

Együttesünk kimondottan jól kezdte a találkozót, amelynek hatodik percében már 4–1-re vezetett. Bognár Róbert nem is várt tovább és kikérte első idejét, a rövid megbeszélést követően pedig gyökeres változás állt be: a Rába–partiak nemhogy utolérték lányainkat (10.p.: 4–4), de még három góllal el is léptek (15.p.: 8–5). E hátrányt azonban nagyon rövid idő alatt sikerült ledolgozni (16.p.: 8–8), de a folytatás a házigazdáké volt.

A szünetben minimális különbség állt az eredményjelzőn (15–14), majd a fordulást követően 17–17-nél jött össze újfent az egyenlítés. A felek ezt követően is jobbára fej–fej mellett haladtak, de az igazsághoz tartozik, hogy rendre a győriek kerültek előnybe, annak ellenére, hogy lányaink több ízben is támadhattak a vezetésért. Az utolsó három percnek 25–24-s részeredménnyel vágtunk ki, ám a hátralévő időt a zöld–fehérek 3–1-re, míg a meccset 28–25-re abszolválták.

NBI/B, Nyugati-csoport 2016/2017 – 18. forduló
Győri ETO KC II. – Kozármisleny SE
28 – 25 (16 – 15)

Győr, Audi Aréna – Magvassy-csarnok, 50 néző
Vezette: Répás Georgina, Sebők Stefánia
Versenybírók: Natkai József, Bognár Ferenc

Kozármisleny SE: Radochay – Horváth G., Szemmelrock 7, Linder 2, Halász B. 4, Spán 6 (5), Schäffer 1
Csere: Gadányi, Vig (kapusok), Egervári 2, Fekete A. 2, Zeba 1, Menyhei, Ragoncsa, Szöllősi D., Tóth T.
Vezetőedző: Kovács Tamás

Az eredmény alakulása:
06. perc: 01–04
10. perc: 04–04
15. perc: 08–05
20. perc: 11–10
25. perc: 15–12

33. perc: 17–17
37. perc: 20–20
45. perc: 21–21
50. perc: 24–22
57. perc: 25–24

Hétméteresek: 3/3 illetve 5/5
Kiállítások: 4 perc illetve 8 perc

EDZŐSZEMMEL

Kovács Tamás: ” – Komoly csalódottságot érzek… Leginkább azért, mert egy nyerhető meccset engedtünk elúszni, ebben az évben nem először. Jól mentünk bele a mérkőzésbe, figyeltünk hátul, eredményesek voltunk elől, de a hazai időkérés után szétestünk a védelemben. Elől tartottuk magunkat, de a védelem sajnos átjáróház volt. Kevés volt az ütközés és nem harcoltunk eléggé, de ami ennél is komolyabb baj, hogy nem koncentráltunk rendesen. Az eddig kiváló szélsőink sajnos kihagyták a kihagyhatatlant, így egygólos hátránnyal mentünk pihenőre.

A második félidőben változott a játék képe: harcosabbak lettünk hátul, de még mindig nem eléggé. Ugyanakkor lassabb lett a támadójátékunk, így a gólok száma is csökkent ebben az etapban. Továbbra is hadilábon álltunk a koncentrálással: 20–20-nál és 21–21-nél is több támadást is vezettünk, de nem sikerült átvenni a vezetést.

A mérkőzés során a szélekről és indulásból tizenkét ziccert hibáztunk. Ez senki ellen nem fér bele! A meccsről mindent elmond, hogy az első perceket leszámítva 1–2 gólnál nagyobb különbség egyszer sem volt. Sajnos a legvégére lett. Szomorú vagyok a tekintetben, hogy ezúttal több játékosomban sem éreztem az akaratot, a mislenyi szívet. Egy–két “profi” játékosnak érdemes lenne tanulnia mentalitás tantárgyból a junior, serdülő, U13-as korosztályok játékosaitól. Ezzel megint saját magunknak tettük nehézzé a folytatást.”

*****
NBI/B, Nyugati-csoport 2016/2017 – 18. forduló – JUNIOR MÉRKŐZÉS
Győri ETO KC II. – Kozármisleny SE
22 – 22 (14 – 14)

Győr, Audi Aréna – Magvassy-csarnok, 50 néző
Vezette: Lábadi János, Szakatics Alajos

Kozármisleny SE: Gadányi – Zeba 2, Kalmár 1, Réti 6, Menyhei Cs. 2, Egervári 2, Schuszter
Csere: Vidakovic 4, Leitner 2, Takács V. 2, Papp V. 1, Fekete A., Fledrich, Kovács V., Menyhei R., Potonjac
Vezetőedző: Gyulay László

Az eredmény alakulása:
02. perc: 00–01
06. perc: 05–01
12. perc: 08–04
18. perc: 10–04
22. perc: 11–07

35. perc: 16–15
41. perc: 18–18
47. perc: 19–19
51. perc: 20–20
58. perc: 21–22

Hétméteresek: 8/5 illetve 1/0
Kiállítások: 16 perc illetve 18 perc

EDZŐSZEMMEL

Gyulay László: ” – Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, sok hibát vétettünk és a védekezésünk sem volt kellően feszes, ennek köszönhetően négy–öt góllal elléptek a hazaiak. Negyedóra elteltével összeállt a védelmünk, s ekkor már jó tempóban játszottunk. A második félidőben nagyon sok ziccert rontottunk, felváltva vezettek a csapatok, így azt kell mondanom, hogy igazságos eredmény született. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a mérkőzés színvonala megfelelt egy NBI/B-s felnőtt találkozóénak. Gratulálok a lányoknak, mert hatalmasat küzdöttek! Le a kalappal előttük.”

This Post Has Been Viewed 304 Times

Vélemény, hozzászólás?