Pásztor Rita elhagyta a csapatot
Váratlanul távozott a csapatkapitány!
2010.12.14-én a sportoló kérésére felbontották a felek a szerződést.
A “Miért megy el Pásztor?” kérdésünkre Kovács Tamástól a következő nyilatkozatot kaptuk:
Rita az utolsó őszi bajnoki meccs után keresett fel és jelentette be, hogy távozni szeretne. Kérdésemre, hogy “Miért?” azt a választ kaptam volt csapatkapitányomtól, hogy érzelmi válságba került, Budapesthez köti a családja és jövőbeni munkája. Olyan lehetőséget kapott a Pénzügyőr-Spartacustól melyet nem szeretne visszautasítani. Putyival kapcsolatba szeretném megjegyezni, hogy személyében csapatunk legjobb játékosát és egyben egyetlen profi játékosát veszíti el. Teljesítményével és hozzá állásával maximálisan elégedett voltam, ugyanakkor emberileg – személy szerint – nagyot csalódtam benne. A profi mentalitás és teljesítmény mellé úgy gondolom, hogy NB I/B-s szinten profi fizetést biztosítottunk. Sajnos újra bebizonyosodott, hogy már sehol sem létezik a betyár becsület. Nemcsak engem, hanem társait és tanítványait is itt hagyja. Úgy gondoltam, hogy megegyezésünk a teljes szezonra szólt. Rita felé semmilyen tartozásunk nincs, igaz néha előfordult pár hetes fizetés csúszás és sajnos azt az ígéretem sem tudtam betartani, hogy igazolok 2-3 minőségi játékost. Jelenlegi pénzügyi helyzetünk ezt nem teszi lehetővé, – ígéretemet arra alapoztam, melyre az egész sporttársadalom vár -, hogy az Európai Parlament jóváhagyja a magyar kormány társasági adójáról szóló törvénymódosítást. Mivel ez még mindig várat magára, így egyenlőre nem igazolunk. Szomorú és csalódott vagyok, de aki ismer az tudja, hogy mindig előre nézek, így már keresem Rita utódját, akinek további sportsikereket kívánok, valamint remélem, hogy új csapatában több sikere lesz, mint velünk volt, hiszen neki ez is nagyon fontos lett volna ahhoz, hogy nálunk maradjon.




Óriási csalódás, hogy pont a kapitány hagyja el a hajót, cserbenhagyva csapatát. 4 hónap kitartás emberségesebb lett volna, mint a szezon közepén lelépni és a riválist erősíteni.
Hiányozni fogsz, Tupikám… :’(
Ritkán szoktam hozzászólást írni, de azt gondolom ez a Rita döntése volt és megvolt rá az oka. Senki nem haragudhat rá, mert ő tette le a legtöbbet az asztalra. Sajnálom a döntését és nagyon hiányzik már most is, de egyedül ő sem tud csodát tenni. Aki ismeri Ritát tudja milyen lelki teher alatt hozta meg a döntését. Tovább kell lépni és dolgozni. Én nem tudok rá haragudni!
Szomorú vagyok. Elolvassa mindenki ezt a cikket, de az én álláspontomról senki nem tud semmit . Én nem teszem közzzé egy internetes honlapon.Betyárbecsületről pedig én is tudnék beszélni de nem teszem.Aki ismer az tudja mit miért tettem, teszek!Ezúton szeretném megköszönni a szurkolóknak, szülőknek, gyerekeknek és mindenkinek a sok sok bíztatást.A gyerekeknek és a csapattársaimnak a sok sok szeretetet. Hiányozni fogtok nekem. Mindenkinek Boldog Karácsonyt Kívánok !Sok sikert.
Szomorú vagyok! Mindenki elolvassa ezt a cikket, de az én álláspontomról senki nem tud semmit .Én nem teszem közzé egy internetes honlapon.Betyárbecsületről pedig én is tudnék beszéln,de nem teszemi.Aki ismer az tudja mit miért tettem, teszek!Ezuton szeretném megköszönni minden szurkolónak,gyereknek ,szülőnek a sok sok bíztatást, a sok sok szeretetet amit kaptam CSAPATTÁRSAIMTÓL és MINDENKITŐL!Hiányozni fogtok! Kellemes Karácsonyt. Sok sikert kívánok.
Putyi volt a LEGJOBB és senki sem mondhatja el róla hogy nem adott bele mindenbe 120-nál is többet. igaz nagyon sajnálom h elmegy de őő a legjobb és mindig is ő lesz, nagyon szeretlek putyi nekem mindig mindig a kedvencem maradsz :’( <3
Elolvasva ezt a cikket és a hozzászólásokat nagyot kuncogtam magamban,… betyárbecsület??? ez vicc… aki egy kicsit képbe van a csapat háza tájan az tudja, hogy a felek közül kinek lehet tiszta a lelkiismerete… Sok sikert Putyi! Köszönjük, hogy legalább EDDIG kitartottál….És sok sikert a csapatnak is a tavaszi bajnokságra!
Először is Putyihoz szeretnék szólni. Én is szomorú vagyok. Hirtelen távozásodnál jobban csak az lepett meg, amit írtál hozzászólásként, hogy te is tudnál beszélni a betyárbecsületről. Egy ilyen mondat után elvárja az ember, hogy megtudja amire gondoltál. Senki nem kérdőjelezte meg a munkádat, amit profin csináltál, valamint a teljesítményedet. Én úgy érzem, hogy amit vállaltál nem teljesítetted, pedig tudod, hogy a bent maradásunk a tét. Ha nehéz is lett volna lelkileg a sok kudarc, 4-5 hónap talán még belefért volna (akár úgy is, hogy mindig csak csütörtökön csatlakozol hozzánk) egy olyan helyen ahol tisztelnek és szeretnek. Teljesen átalakult a csapatunk, vannak rutintalan játékosok, akikhez nagy türelemre van szükség. Azt hiszem a te türelmed elfogyott, pedig sok idő kell egy teljesen új csapatot felépíteni, pláne ahol több játékos még nem is játszott ebben az osztályban. Azt talán megértettem volna, ha egy olyan csapathoz igazolsz, akik az élmezőnyben szerepelnek, mert szerintem ott is fog érni több kudarc is. Mindenesetre sok sikert és kellemes ünnepeket kívánok!
Névtelen hozzászólókhoz nem nagyon szeretek szólni, de nagyon kíváncsi lennék huncut azon kijelentéséhez, – ha már kicsit képben van a csapat háza táján – hogy kire gondolt amikor azt írta, hogy a felek közül kinek lehet tiszta a lelkiismerete. Vagyis inkább arra, hogy kinek nem, és miért?
Azt hiszem én vagyok az egyik aki leginkább belelát abba, hogy mi munka van egy szakosztállyal, hogy az működőképes legyen. Ha minden egyes kudarcnál, vagy nehézségnél a Tamás elmenekült volna, akkor itt már nagyon régóta nem lenne kézilabda. Nagyon sokat tesz mindenkiért és mindenért önzetlenül, és kitart akkor is ha nehéz idők járnak. Felelősséget vállalt ezért és küzd, hogy bent maradjunk. Nekem ez a betyárbecsület!
Szerintem nem kell túl dramatizálni a dolgot elment egy kapus ! És akkor mivan ? Vele sem ment jobban a csapatnak! Mindenki pótolható , kapus van bőven ! Tamás abban hibázott hogy nem itt kellet volna ezt megbeszélni a Ritával. Különben nem járok kézi meccsre mert élvezhetetlen (bocsi) ! A Tamás előtt le a kalappal mert nagyon sokat tett a Mislenyi kézilabdáért de ,egy kicsit elszállt vele a ló . Túlságosan profin és keményen veszi ezeket a dolgokat és rosszul reagálja le .További sok sikert ! Boldog Karácsonyt minden Kozármislenyi sportbarátnak ,játékosnak és vezetőnek !
Szerintünk is elszállt vele a ló!
Kicsit tisztába kéne tenni a gondolataidat Tamás! Putyinak további sok sikert kívánunk!
Én is egy szülő vagyok akinek itt kézizik a lánya.Én nem így látom .Szerintem a Tamás nagyon sokat tesz a Mislenyi kézilabdáért!!!!!!!!!!!!!! Sokunk nevében mondhatom , hogy szerintünk nem szállt el vele a ló!
Mikor lehet hallani valamit a csapatról? távozók, érkezők edző meccsek mindenre kíváncsiak vagyunk.. Köszi
Gratulálok a Kozármislenynek, szükség van egy erős szomszédvárra. Akkor is ha nehéz idők járnak a szakosztályra. Kis pénz kis foci ahogy mondják…:) És akkor egy vélemény: Felelős sportvezető nem így kommunikál le egy a csapatot éríntő játékos távozásáról szóló hírt. 2 mondattal el lehetett volna intézni. Hajrá Misleny!!!! Remélem meglesz az osztályban maradás. A kapusnak pedig minden jót! A Kovács Úrnak is hasonlókat. Munkáján látszik az elkötelezettség. Az hogy elszállt e? Na egy győzelemnél ez kérdés??? Ugye nem!!! Merjünk nagyok lenni és ne írigykedjünk senkire….