Sebességkülönbség

A bajnokaspiráns XIII. kerületiek előnyüket fokozatosan növelve gyűjtötték be a pontokat.

Az idei utolsó idegenbeli fellépésen együttesünk az első tíz percben tartotta magát, majd a folytatásban a Vasas SC a játék minden elemében felülmúlta lányainkat, s az angyalföldiek végül magabiztos sikert arattak.

Tíz hely és huszonnégy pont. Ekkora különbség volt a Vasas SC és a Kozármisleny SE együttesei között. A realitásokat figyelembe véve kijelenthettük, hogy minden a hazaiak sikerét vetítette elő, ennek tükrében lányaink felszabadultan játszhattak és teher nélkül próbálhatták meg a legjobbjukat nyújtani. A piros–kékek a bajnoki cím fővárományosainak számítanak, ráadásul két fordulóval a vége előtt két pont előnnyel a tabella élén állva várták a mieink elleni összecsapást.

A XIII. kerületiek az elmúlt huszonnégy játéknap alatt a legkevesebb gólt kapták a mezőnyben (476), ami alig húszas átlagról árulkodik. E tekintetben a mieinkre sem lehet panasz, hiszen az 568 beszedett találat 23.6-s átlagot és a negyedik legkevesebbet jelentette. Érdekesség, hogy a felek tavaly december 10-én lejátszott mérkőzését éppen négy gól döntötte el (17–21)…

VSC-KSE-ÖF-201705132

A tények mérlegre tétele után hasonló végeredménnyel talán előzetesen ezúttal is elégedettek lehettünk volna, ugyanakkor a Vasas SC hazai környezetben az esetek jelentős részében magabiztosan győzte le riválisat és vereséget is csak egyetlen alkalommal szenvedett a Fáy utcában: 2016. december 3-án a Szombathelyi KKA ellen (25–26). A házigazdák feszülten, idegesen kezdték a második májusi találkozót, míg együttesünk lelkesen vetette bele magát a meccsbe.

Katona Liza három góljával ugyan az angyalföldiek a 6. percben 4–1-re megléptek, azonban a mieink a tizedik minutum végén egyetlen találatra zárkóztak (6–5). A folytatás viszont egyértelműen az angyalföldieké volt, akik a játék minden elemében felülmúlták csapatunkat és a következő tíz percben egy 6–0-s etappal 12–5-re szakadtak el. Kovács Péter tanítványi a szünetig hátralévő szakaszt 5–3-ra abszolválták, így a félidőben 17–8 állt az eredményjelzőn.

A második felvonást Schäffer Éva duplája nyitotta, melyre négy fővárosi válasz érkezett (37.p.: 21–10). A játékrész derekáig állandósut a különbség, majd az utolsó negyedórában a Vasas SC még jobban ellépett és végül tizenöt góllal bizonyult jobbnak. A találkozó krónikájához tartozik, hogy ez az összecsapás volt az utolsó a Fáy utcai kézilabdacsarnokban, ugyanis az előttünk álló nyáron, negyven év után kezdetét veszi a létesítmény rekonstrukciója.

NBI/B, Nyugati-csoport 2016/2017 – 25. forduló
Vasas SC – Kozármisleny SE
32 – 17 (17 – 08)

Budapest, XIII. kerület, Vasas Sportcsarnok, 200 néző
Vezette: Lábadi János, Szakatics Alajos
Versenybírók: Sándor Zoltán, Keglovits László

Vasas SC: Tzintzis – Hárs 4, Herr 1, Németh M. 2, Németh N. 1, Katona 7 (1), Ködmön 2
Csere: Antóni (kapus), Rózsa 4, Becséri 3, Kuczora 3 (1), Tóth B. 3, Hanusz 1, Kocsis 1 (1), Lyngby, Mester
Vezetőedző: Kovács Péter

Kozármisleny SE: Gadányi – Tóth T. 1, Szemmelrock 1, Linder, Halász B. 4 (1), Spán 4 (1), Schäffer 2
Csere: Radochay, Vig (kapusok), Zeba 2, Leitner 1, Ragoncsa 1, Vidakovic 1, Fekete A., Humel, Szöllősi D.
Vezetőedző: Kovács Tamás

Hétméteresek: 4/3 illetve 4/2
Kiállítások: 12 perc illetve 6 perc

EDZŐSZEMMEL

Kovács Tamás: ” – Szerettük volna jobban megnehezíteni a Vasas SC dolgát, de be kell látnunk, hogy ellenfelünk sokkal jobb csapat volt, s az angyalföldiek ilyen arányban is megérdemelten nyertek. A meccs első tíz percében még tartottuk magunkat, de már akkor is érezhető volt a sebességkülönbség. Ezen a napon lehetőséget adtam a fiataloknak, had edződjenek a felnőttek mezőnyében. Külön öröm volt Leitner Dorina csupaszív, agilis játéka! Hetest harcolt ki, helyzeteket dolgozott ki és meglőtte élete első felnőtt gólját! Most nincs más dolgunk, mint felkészülni az utolsó fordulóra és hazai pályán győzelemmel zárni a bajnokságot.”

*****
NBI/B, Nyugati-csoport 2016/2017 – 25. forduló – JUNIOR MÉRKŐZÉS
Vasas SC – Kozármisleny SE
32 – 23 (17 – 13)

Budapest, XIII. kerület, Vasas Sportcsarnok, 40 néző
Vezette: Holman Nóra, Horváth Alexandra

Kozármisleny SE: Gadányi – Menyhei R. 2, Kalmár 2, Réti 4, Menyhei Cs. 4, Papp V., Schuszter 1
Csere: Vukmann (kapus), Zeba 5, Vidakovic 2 (1), Humel 1, Leitner 1, Potonjac 1, Acsai, Kovács V., Takács V.
Vezetőedző: Gyulay László

Hétméteresek: 3/3 illetve 1/1
Kiállítások: 6 perc illetve 12 perc

EDZŐSZEMMEL

Gyulay László: – Sajnos az egész meccs folyamán nem működött a védekezésünk, így nem volt hatékony a lerohanásunk sem. Az első tizenöt percből tízet voltunk emberhátrányban, így nem tudott összeállni a védelmünk, a második félidőben pedig egy bajnokságra való ziccert hagytunk ki, így megérdemelte a Vasas SC a győzelmet. Ennek ellenére büszke vagyok a lányokra!”

This Post Has Been Viewed 148 Times

Vélemény, hozzászólás?