Szombaton baranyai derbi

Fizikailag és mentálisan is a maximumot kell nyújtani a bravúrhoz.

Megyei és egyben szomszédvári rangadóval folytatódik az NBI/B-s pontvadászat, melynek 20. fordulójában együttesünk a tabella negyedik Mohácsi TE vendége lesz.

Az előttünk álló játéknappal együtt még hét találkozó van hátra a 2016/2017-s szezonból, vagyis korai lenne még mérleget vonni, ám az látható, hogy a tülekedés egyre nagyobb az elérhető legjobb helyekért. Lányaink a múlt szombaton aratott győzelemnek köszönhetően megerősítették tizedik pozíciójukat, s e két egységre igen nagy szükség volt, hiszen a tabella kilencedik Szentendrei NKE és az üldözők is lőtávon belül vannak.

Érdekesség, hogy a 20. körben két megyei rangadóra is sor kerül, hiszen két közvetlen riválisunk, a Marcali VSZSE és a Rinyamenti KC előbbi otthonában találkozik, míg a baranyai riválisok Mohácson adnak egymásnak randevút. Az MTE eddigi szereplése a szezon egyik legnagyobb meglepetése, lévén, hogy a piros–fehérek tavaly kieső helyen zártak, ám jelenleg 13–6-s mérleggel állnak a negyedik helyen.

A Duna–partiak eredeti célkitűzése a 6–8. hely megszerzésére irányult, ezzel szemben nagy harcot folytatnak a bronzéremért a Nemzeti Kézilabda Akadémiával. A mohácsiak az őszi szezon hajrájában kisebb hullámvölgybe kerültek, ugyanis sorozatban három vereséget szenvedtek, aztán óriási menetelésbe kezdtek: a Borbándi–alakulat zsinórban nyolc győzelmet (!) aratott, majd a legutóbbi fordulóban 20–15-re kikapott az élvonalba igyekvő Szombathelyi KKA otthonában.

” – Próbálunk ugyanúgy készülni, mint az előzőkben, de emellett sokat beszélünk egymást közt arról is, hogy a céljaink eléréséhez szükségünk lesz bravúrra is – mondta Kovács Tamás. – A Mohácsi TE az idei szezonban nagyon stabil teljesítményt nyújt, de nem legyőzhetetlen. Fizikailag és mentálisan is a maximumot kell nyújtanunk ahhoz, hogy bravúrt hajtsunk végre.”

MTE-KSE-Esemenyborito2017

Ha a tabellára pillantunk, akkor kijelenthető, hogy a szombati találkozó esélyei a házigazdák mellett szólhatnak, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a megyei rangadókon nem számít a papírforma. A szombati riválisok eddigi mérlege vegyes képet mutat, hiszen a felek bajnoki körülmények között kilencszer csaptak össze, s öt mohácsi siker mellett két mislenyi győzelem, valamint két döntetlen született.

” – Az elmúlt években rendre kiélezett mérkőzést játszott egymással a két csapat. Most is erre számítok – folytatta Kovács Tamás. – Kevés gólos meccs lesz, ami szerintem elsősorban a küzdelemről fog szólni. Ellenfelünk erős belső sorral és képzett szélsőkkel rendelkezik, illetve a kapuban is stabil teljesítményre képes. Úgy gondolom, az a csapat fog nyerni, amelyik képes lesz higgadt maradni.”

A tavaly őszi találkozó emlékezetes csatát hozott, amelynek félidejében 12–12 állt az eredményjelzőn, s a felek szinte végig fej–fej mellett haladtak. A véghajrája 17–17-s állással fordultunk, majd a mohácsiak a mieink hibáit kihasználva egy 3–0-s sorozattal elléptek. A hátralévő időben e hátrányból csapatunk két gólt tudott ledolgozni, így 20–19-re alulmaradt.

Vajon mi az a plusz löket, ami ezúttal mislenyi oldalra fordíthatja a mérleg nyelvét? Vezetőedzőnk erre a kérdésre felelve úgy reagált: komoly prémiumot fog feldobni a csapatnak, ugyanis győzelem esetén a jövő heti programban 3×20 perc foci is helyet kaphat majd.

This Post Has Been Viewed 170 Times

Vélemény, hozzászólás?