Újabb bravúr – Tatabányán is nyertünk
Tatabánya – Kozármisleny 0-1 (0-1)
NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés
Tatabánya, 300 néző
Vezette: Kovács J. Z. (Becséri G., Aradi J.)
Tatabánya: Dombai – Almási, Simkó, Bencze, Módi (Köntös 63.) – Vass (Tóth Z. 63.), Kovács I., Deme, Bozsik, Megyesi – Kocsis D. (Kaiser 77.)
Vezetőedző: P. Nagy László
Kozármisleny: Gőcze – Tasselmájer, Tóth I., Fellai, Vég – Asztalos (Erdős 82.), Nagy E., Andruskó (Karacs 63.), Kovács T., Tóth Z. – Berdó (Laki 65.)
Vezetőedző: Máton Gábor
Gólszerző: Fellai a 42. percben.
Kiállítva: Kovács T. a 92. percben (2. sárgalap után).
Sárga lap: Almási a 38., Deme 77., Kaiser 85., Tóth Z. 88. illetve Vég 74., Tóth I. 84., Tóth Z. 91. percben.
Csapatunk nem a megszokott összetételben lépett pályára Tatabányán. Sajnos Koplárovics Béla édesanyja elhunyt a héten, ő ez miatt nem utazott Tatabányára. Koller Krisztián sérülés miatt hiányzott a csapatból, illetve a megszokotthoz képest változás volt még, hogy Petrók Viktor helyett Tóth István kapott helyet a védelem tengelyében. Petrók Viktor teljesítményével elégedett a szakvezetés, nem ez okozta a váltást.
Kiss Mártont a héten Székesfehérváron megműtötték, sajnos sérülése súlyosabb, mint az várható volt. Felépülése hosszabb időt vesz igénybe, szerencsés esetben fél év múlva lehet ismét a pályán.
A negatív előjelek ellenéra jól kezdődött a találkozó, hiszen csapatunk bátran, különösebb megilletődöttség nélkül kezdte a találkozót, mi több egyértelműen irányította a játékot.
13. percben a korábbi csapata ellen pályára lépő, Asztalos beadásáról alig maradtak le a középen.
16. percben Asztalos beadása után Tóth Z. lőtt Dombai kapuja fölé.
21. percben Tóth Z. kapott nagyszerű átadást, lövése kapu mellé ment.
33. percben Asztalos passzával Berdó lépett ki, amely után kapu mellé lőtt.
42. percben Tóth Z. beadását Fellai szépen lekezelte, majd a hazai kapuba lőtt. 0-1
A félidő végére csapatunk vezetést szerzett, amely teljesen megérdemelt volt hiszen mi domináltunk, próbáltunk játszani és helyzetekig, majd gólig jutottunk.
A 60. percben Asztalos beadása után Laki elől mentettek a védők.
A 66. percben Karacs a leshatáron kilépve gólt szerzett, amelyet les címén érvénytelenített a játékvezető. A szituáció nagyon véleményes volt.
A 92. percben előrejött a hazai kapus is, amikor egy beadás után Bozsik fejelt fölé.
A mérkőzést talán némi meglepetésre, de a látottak alapján teljesen megérdemelten megnyerte csapatunk.
A találkozós krónikájához tartozik, hogy a 82. percben egy fiatal tehetségünk az U19-es Erdős Sándor is pályára lépett, ezzel ő is bemutatkozott az NB II-ben.
Erdős mellett pályára lépett még az U17-es korú de hetek óta a kezdőben helyet kapó Nagy Erik, valamint az U19-es Vég Bence.
Csereként állt be az ugyancsak U19-es Karacs Roland illetve a keretben volt a ’94-es születésű Tóth Barna is.
Ebből a listából látható, hogy egy nagyon fiatal ugyanakkor sikeréhes csapattal játszottunk Tatabányán, aminek meg is lett az eredménye, hiszen elhoztuk a 3 bajnoki pontot.
Ebben a gárdában kis híján már rutinosnak tekinthető a 22 éves Tasselmájer, vagy Fellai.
P. Nagy László: Támadójátékunk egyenlő volt a nullával, így nem lehet pontot szerezni.
Márton Gábor: Ezt a győzelmet a súlyos sérülést szenvedő Kiss Mártonnak és az édesanyját gyászoló Koplárovics Bélának ajánljuk. Reméljük, egy kicsit enyhít a fájdalmukon.
Gratulálunk a CSAPATNAK amelynek a teljesítményére lassan elfogynak a pozitív jelzők!
Hajrá Kozármisleny!




Gratulálok a szenzációs eredményhez!
Nagyszombaton nagy győzelem!
Béla! Részvétem!
A sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívánok!
Aztán a jövő héten irány a pálya! Mindenki hozzon magával még 1 embert!
Mert a fiúk megérdemlik a biztatást!
Gratula és minden elismerés!! Tébányán nyerni mindig bravúr!!
Bélának pedig őszinte részvétem!
Gratulálunk a csapatnak! Bravó Fiuk! Szép volt! HAJRÁ KOZÁRMISLENY!!
Csodálatos, szenzációs! Ennyi.
Hajrá Misleny
Béla őszinte részvét!
Béla őszinte részvétem! A csapatnak nagy gratuláció! Ahogy Tana mondta, Tébányán mindig bravúr!
Béla fogadd őszinte részvétem!
Szép gesztus a vezetőedző részéről !
Részvétem Koplárovics Bélának,jobbulást Kiss Marcinak !!!
H A J R Á K O Z Á R M I S L E N Y ! ! !
KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK mIndenkinek !
Őszinte részvétünk Bélának az egész családunk részéről.
Köszönöm szépen!