Városi mesterhármasával nyertünk Pécsett
PMFC U19 – Kozármisleny 3-5 (2-1)
Labdarúgó felkészülési mérkőzés
Pécs
Vezette: Nagy I.
Kozármisleny: Sólyom – Erős, Fellai, Vég , Fenyvesi – Szabó B. (Gaál M.), Kovács T. – Karacs (Berdó V.),Birtalan (Boda), Bjelanovic (Zsdrál) – Fröhlich (Városi)
Vezetőedző: Szabó Zsolt
Gólszerzők: Városi 3, Erős, Boda
Az U19-es kiemelt bajnokságban szereplő pécsi fiatalok voltak soron következő ellenfeleink, akik kiváló edzőpartnernek bizonyultak. A PMFC gárdája NB III-as csapatot is legyőzött a felkészülés során, tehát közel sem volt egyszerű feladata labdarúgóinknak.
Egy szöglet utáni kavarodást követően Erős Csaba talált a kapuba és szerzett vezetést a Mislenynek. Ezt követően talán túlságosan is megnyugodtak játékosaink hiszen fordított a pécsi U19-es együttes és 2-1-es eredménnyel ért véget a félidő.
A második félidőre Szabó Zsolt kicserélte a komplett támadóalakzatot, amely meghozta a sikert, hiszen a nagyon harcosan és motiváltan játszó Városi háromszor is betalált, és Boda is eredményes volt, így a második félidőt 4-1-re nyerte meg együttesünk.
A kozármislenyi vezetőedző a mérkőzést követően elmondta, hogy azt kapta a találkozótól, amire számított.
A bajnoki nyitány előtti utolsó felkészülési mérkőzésünket az NB I-es Paks otthonában, február 23-án szombaton 13.00-kor játssza le együttesünk.
Hajrá Kozármisleny!




