Vendégünk volt Zsiga Gyula

Több új dolog is érkezni fog a 2017/2018-s szezonra, de a pontosítások még zajlanak.

Mint ismert, Zsiga Gyula látja el januártól a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatói feladatait. Az EHF-mesteredző, Bajnokok Ligája-győztes tréner február 10-én Kozármislenybe látogatott.

Egyesületünk saját útját járja évek óta, de mindig figyelemmel kíséri és betartja az MKSZ szakmai elvárásait, irányelveit. Zsiga Gyula kinevezése előtt is, és azóta is több nyilatkozatában kifejtette, hogy változtatásokra van szükség az utánpótlásképzésben és versenyeztetésben ahhoz, hogy a magyar kézilabdázás előrelépjen.

Látogatása alkalmával ezekről a változásokról számolt be, amelyekkel egyesületünk szakmai vezetése is egyetért.

” – Nagyon hasznos délelőttön vagyunk túl – mondta Kovács Tamás. – Megtisztelő volt számunkra, hogy az Igazgató Úr elfogadta meghívásunkat! Szerettük volna neki megmutatni, bemutatni, hogy mi miképp dolgozunk és kíváncsiak voltunk, hogy ez a módszer, hogyan illeszkedik az ő általa képviselt szakmai koncepcióba. Az egyeztetések során kiderült, hogy rengeteg mindenben egyetértünk.”

Zsiga Gyula kiemelte: több új dolog is érkezni fog a 2017/2018-s szezonra, de a pontosítások még zajlanak. Elmondta: a versenykiírás és a vele párhuzamos TAO értékelési elvek, benchmarkok hamarosan meglesznek. Igyekeznek olyan elvárásokat támasztani a klubok felé, amelyek a magyar kézilabda érdekeit szolgálja.

ZsigaGyulaKozarmisleny

” – Belenyúlunk a képzési rendszerbe – jelentette ki Zsiga Gyula. – Egységesíteni kívánjuk azt és ehhez amolyan mankószerű szakmai anyagot is biztosítunk. Változni fog a versenyeztetési rendszer. Szeretnénk az utánpótlást leválasztani a felnőtt rendszerről. Olyan motivációs rendszert kívánunk létrehozni, amelyben a nevelőedzők megbecsülése hosszútávon kifizetődő, de a klubok sem járnak rosszul. Sok feladat lesz, de a változásokhoz ezeket meg kell lépni!”

Kovács Tamás szerint jó volt hallani a szakember elképzeléseit, már csak azért is, mert hosszú évek óta hasonló elven gondolkodunk, dolgozunk. ” – A várható változások egyértelműen azokat a klubokat fogja segíteni, akik dolgozni akarnak, akik tesznek a kézilabdáért! Úgy gondoljuk, hogy mi ebbe a körbe tartozunk. Ezúton is szeretném megköszönni Igazgató Úrnak, hogy megtisztelt bennünket látogatásával.”

Az EHF-mesteredző, Bajnokok Ligája-győztes tréner zárszóként hozzátette: ” – Örülök, hogy eljöttem Kozármislenybe és személyesen is megtapasztalhattam az egyesület filozófiáját, lehetőségeit. Bízom benne, hogy lesz lehetőség a jövőben további egyeztetésekre, megbeszélésekre.”

This Post Has Been Viewed 165 Times

Vélemény, hozzászólás?